Sakk és zene Portisch Lajossal

A sakk és a zene győri barátai Portisch Lajos társaságában tölthettek egy kellemes délutánt az elmúlt pénteken a városi színház vendégeként. A találkozót a teátrum az éppen főpróbához érkező Sakk című musical apropóján hozta tető alá, megadva azt is, ami a sakkozóknak, meg azt is, ami a zene barátainak jár. Portisch énekelt és húsztáblás szimultánt adott nagy örömmel. Azt mondta, a sakk és a zene az a két szeglete a világnak, ahol boldognak érzi magát. A Nemzet Sportolója, minden idők legnagyobb magyar sakkozója, a népszerű hősbariton késő este, a színházi lámpaoltás után adott interjút lapunknak.

Nem fáradt?

Nem különösebben. Inkább az okozott problémát, hogy egy autóbaleset miatt megfáztam. Végigköhögtem az éjszakát, így változtatnom kellett a tervezett műsoron. Az áriákhoz komolyabb fizikai felkészültség, nagyobb hang kell, mint a dalokhoz. Ez a nap egyébként sem volt hosszú, régebben, egy amerikai körúton húsz szimultánt csináltam végig húsz nap alatt, röpködve egyik városból a másikba. Ezt ma már nem tudnám megtenni.

Most húsz táblán játszott. Hogyan lehet hadat viselni egy időben ennyi ellenféllel?

Semmi különös nincs benne. Amikor visszaérek egy-egy táblához, látom az állást, azt, ami addig történt. Emlékszem a partikra, de félreértés ne essék, nem tartok fejben minden játszmát. Itt most jó volt a világítás, egyformák voltak a sakk-készletek. Az előbb említett amerikai turnén gyakran étteremben vagy egy jobb kocsmában kellett játszanom félhomályban, mindenféle táblán és asztalon. Ráadásul hatvan ellenfelem volt egyszerre.

Milyenek voltak, milyen játékerőt képviseltek a mai, győri partnerek?

Két kisfiú jól játszott, általában a gyerekek jól játszanak. Biztos segítettek is nekik, de ez nem baj, azért vannak ezek a partik, szimultánok, versenyek, hogy fejlődjenek. Azt azért szerettem volna, ha Bede-Fazekas Csabával döntetlent tudok játszani, de a jó kezdés után elrontotta. Őt nagyon tisztelem, nagy egyénisége nemcsak Győrnek, hanem az egész magyar operaéletnek. Énekversenyben ő nyert volna.

Rövid időn belül másodszor jár a városban…

Így van, néhány hete meghívtak az Apáczai-kar sakkünnepére, ahol Vizi E. Szilveszterrel játszottunk egy bemutató partit. Szép emlékem, hogy ifjúkoromban is jártam itt országos bajnoki elődöntőn és középdöntőn. Most mondták, hogy valamikor egy győri rapid tornát is nyertem, de mindenre nem emlékezhetek.

Az Apáczai-kar a sakkpedagógusok hazai képzésének indulását ünnepelte. Ön szerint a sakktanítók, az általános iskolában bevezetett sakkoktatás milyen hatással lesz a magyar sakkéletre, a sportág utánpótlására?

Erre a kérdésre majd a jövő válaszol. Az mindenesetre jó dolog, hogy beindul a sakkoktatás és már az egyetemen is foglalkoznak vele. A sakk nem csak egy szép játék, bizonyos színvonal fölött komoly sport is lehet. Tanítani, népszerűsíteni kell, mert jobbítja az emberek hozzáállását a világhoz, gazdagítja a kultúrát, hasznot húzhatunk belőle a mindennapi életben.

Mit üzen a leendő sakkpedagógusoknak, hogyan bánjanak a gyerekekkel?

Türelemmel, ami nekem nincsen. Én nem is tudok a gyerekekkel foglalkozni. Néha fiatalabb nagymesterekkel összejövök, de ők már komoly játékosok.

Amikor tizenkét évesen megkapta karácsonyra az első sakk- tábláját, mi fogta meg a játékban?

Valószínűleg az, hogy van hozzá tehetségem. Kijártunk öcsémmel a Zala partjára, néztük, hogyan sakkoznak a felnőttek. Meglepő módon nagyon gyorsan fejlődtünk mindketten.

Mindent megnyert, a legnagyobb trófeát, a világbajnoki címet nem. Nincs hiányérzete?

Amikor én a csúcson voltam, olyan világbajnokoktól kellett volna elvennem a koronát, mint Bobby Fischer vagy a nagy orosz sakkozók, Tal, Szpasszkij, Petroszján, később Karpov és Kaszparov. Ez sokaknak nem sikerült, természetesnek veszem, hogy nekem se. Mindig tiszteltem az ellenfeleimet és örülök, hogy sokukkal majdhogynem baráti viszonyt ápolhattam.

Zene és sakk. Van harmadik?

Nincs. Nem elég ez?

Hogyan látja, milyen a magyar versenysakk mai állapota?

Nem túl jó. A szövetség nem áll a helyzet magaslatán, az élversenyzők a legkülönbözőbb problémák miatt nem állnak a válogatott rendelkezésére, szóval változásokra lenne szükség.

Névjegy

Portisch Lajos nemzetközi nagymester, olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója. Zalaegerszegen született 1937. április 4-én. Tizenkét évesen már játszott, elsős gimnazistaként lett magyar sakkmester, 1961-ben nemzetközi nagymester. Kilencszeres magyar bajnok, kilencszeres világbajnokjelölt. Hússzor szerepelt magyar színekben sakkolimpián, az 1978-ban Buenos Airesben olimpiai aranyérmet nyert csapat első táblása. Az olimpiákon hat, az Európa-bajnokságokon három érmet szerzett csapatával. Az Élő-ranglistán kétszer volt harmadik, 1980-ban Karpov és Korcsnoj, 1984-ben Kaszparov és Karpov előzte meg. Számos nagy tornát nyert, maga mögé utasítva olyan játékosokat, mint Geller, Polugajevszkij, Szmiszlov és Hübner. San Antonióban 1972-ben holtversenyben végzett az élen Karpovval és Petroszjannal. Fantasztikus eredményeiről könyvek sora jelent meg, az utolsót Varnusz Egon írta az ezredfordulón, Mr. Hungarian Chess címmel. Az öt nyelven beszélő Portisch szakírói munkássága is jelentős, az 1970-es évek közepén tankönyvet adott ki a végjátékokról.

Portisch Lajos hősbaritonként is sikeres, elsősorban áriákat ad elő német, olasz, orosz és magyar nyelven. Egy zenei szaklapnak nyilatkozva mesélte el, hogy egészen kis gyermekként kezdett hegedülni, s csak később, tizenkét éves korában robbant be életébe a sakk, karácsonyi ajándékként. A zenéhez akkor tért vissza, amikor belátta, már nem lehet a sakk világbajnoka. A Nemzet Sportolója címet 2004-ben nyerte el, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést 2007-ben vehette át.

Gaál József

Fotó: O. Jakócs Péter