Győr+
2013.11.18. 10:28

Összetört Radnóti-szobor – Közúti baleset okozása miatt nyomoz a rendőrség

Közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoz a hétvégén összetört, Győrhöz közeli Radnóti-szobor ügyében a rendőrség – közölte az MTI érdeklődésére hétfőn a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság szóvivője.

Kocsis Tünde elmondta: a helyszíni szemle adatai szerint az abdai útról lefutó autó zúzta szét Melocco Miklós alkotását. A Győri Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított szabálysértési eljárást az ügyben, mivel a sofőr nem jelentette a rendőrségen az károkozást.

 

Hétfőn írt arról a Kisalföld című megyei napilap, hogy autóval darabokra törték Győr határában a Radnóti-szobrot, amelyet a költő halálának helyszínéhez közel állítottak föl 1980-ban. A cikk szerint két faluval távolabb, Öttevény határában, az árokban megtalálták azt a járművet, amellyel nekihajtottak a szobornak. A rendőrség most az autó vezetőjét keresi.

 

A győri városüzemeltetési társaság már telephelyére szállította a szobor darabjait; a művet a szakértői vizsgálatot követően helyrehozzák. A lap emlékeztetett arra, hogy a szobrot nem először gyalázzák meg, a rendszerváltás idején ismeretlenek vörös festékkel öntötték le.

 

 

(MTI)