Győr+
2013.11.23. 10:47

Meghódították Monacót a győri Audik

Élményvezetésen mutatták be a világsajtónak a Győrben készülő új Audi A3-as kabrió és az S3-as limuzin modelleket Monacóban. A magyar újságírók csoportjában jelen volt lapunk munkatársa is.

Talán nemcsak a Francia Riviérán szokatlan esős időjárás miatt volt szomorú annak a tűzoltónak a tekintete, akit a monacói herceg tüntetett ki a napokban, épp akkor, amikor a Földközi – tenger partján az Audi – többek között magyar újságíróknak is – testközelből mutatta be a Győrben gyártott új A3-as cabriolet és S3 limousine modelljét. A díszegyenruhás – ahogy ott mondják – pompier, aki másokkal együtt magától a hercegtől vehette át az elismerést a kis városállam piros-fehérbe öltözött nemzeti ünnepén, talán azért is szomorkodott a monte-carlói fényűző üzletsorokból kastélyként kimagasló Hermigate szálloda bárjában, mert kitüntetés ide, hercegi jobb oda, ő nem próbálhatta ki a sportos és elegáns négykerekűket. Pedig a Hermitage előtt is állt néhány belőlük. A világ mintegy száz országából érkező több mint 600 újságíró viszont az elmúlt hetekben a legautentikusabb környezetben tesztelhette, hogy mennyi idő alatt gyorsulnak 100-ra a négykarikás márka győri darabjai vagy hogy vajon gondot okoz-e nekik „fellépcsőzni” a szerpentinen 1000 méter magasra. Hogy a próbaút milyen eredménnyel zárult, azt végül a Nap is előbújt megnézni.

 

 

A monte-carlói kaszinókban alapszínnek számító vörös és fekete dilemmája az autóválasztásnál vörös vagy királykék kérdésként merült fel, hiszen az autók műszaki adatait, és egyéb paramétereit bemutató sajtótájékoztató után a fehér és a sárga kabriók mellett ez a két szín vonzotta a szemet a sorokban álló autókra. No meg persze a forma, az új A3 Cabriolet ugyanis első pillantásra lenyűgöző ívelt vonalvezetésével és vászontetőjével. A sportos négykerekű az előmodellhez képest nagyobb lett, így hossza 4,42, tengelytávja 2,6 méterre nőt, szélessége pedig már majdnem eléri az 1,8 métert. Amit a szem kevésbé érzékel, hogy a gépkocsi tömege viszont 60 kilogrammal csökkent az előző változathoz képest, így 1345 kilogrammot nyom. Mindez az Audi fejlesztőinek szakértelmét dicséri a könnyűszerkezetes építés területén. Az utastér merevítésére szolgáló elemek jelentős része ultranagy szilárdságú acélból, a motorháztető alumíniumból készül. A kétajtós modell szélvédőjét és a küszöböt alumínium díszlécek övezik. A jármű arcának a lapos fényszórók határozott pillantást kölcsönöznek, és a légszívó nyílásokhoz, valamint a sárhányókhoz hasonlóan hangsúlyozzák az A3 Cabriolet szélességét.

 

 

A meggyőző látvány gyors választásra késztette a jelen lévő újságírókat, e cikk szerzőjének egy 1.4-es TFSI benzinmotoros autó jutott, amely első hallásra visszafogott tétnek tűnt az 1.8 és a 2.0 liter lökettérfogatú erőforrásokkal felszerelt modellek mellett, de maradva a kaszinós analógiánál: végül hasított, mint a golyó a rulett asztalon. Az 1.4 TFSI motor különlegessége egyébként, hogy a gyártó COD cylinder on demand technológiát kínál, amely alacsony teljesítménynél leállít két hengert. Az említett kabriók természetesen TDI dízellel is rendelhetők, és úgy tudjuk, előkészületben van a motorkínálat további bővítése is.

 

 

Bár az eső már elállt, amikor az A3 konvoj tagjai egymás után kigördültek a parkolóból, hogy hosszabb-rövidebb túrára vigyék utasaikat, a Napot még csak hívogatta a mellőlünk induló S3-as vadító, sportos, és szexi hangja. A hőmérséklet 10 fok körül lehetett, a hely szelleme, a tenger, a felettünk magasodó sziklák azonban minden rezdülésükkel azt üzenték, hogy engedjük le a vászontetőt, és adjuk át magunkat a kabrió életérzésnek. A víz, a föld, a Nap és a levegő találkozása a szabadság nyugtató érzését kínálta, így nyitott tetővel vágtunk neki a tenger mellől a hegy tetejére vezető szerpentines útnak. 130 km/h-ás sebességnél sem fáztunk, hiszen az újdonságnak számító szabályozható fejfűtés, amely a nyakunkra, hátunkra is meleget árasztott, biztosította maximális komfortérzetünket. A rádióból szóló francia sanzonok visszahívták a felhőket, azonban nem kellett megállnunk az esőben, hogy visszacsukjuk a tetőt, elég volt 50 km/órás sebességre visszalassítani, és az elektrohidraulikus hajtásnak köszönhetően – a gyári adatoknak megfelelően – 18 másodperc alatt már a fejünk felett is volt a vászontető. Az autóhoz egyébként választható vastagabb belső habréteggel készülő hangfogó tető is, amely tovább csökkenti az utastér amúgy is alacsony zajszintjét. Ha már utastér, érdemes szót ejtenünk a könnyed, letisztult kialakításról. A műszerfal karcsú, a középkonzol pedig a vezető felé kanyarodik. A térhatású díszlécek, a nagyméretű kerek légfúvó nyílások és a klímaberendezés elegáns kezelőfelülete a felső járműosztály légkörét kölcsönzi a belső térnek. A csomagtér zárt tetőnél 320 literes, de a hátsó üléstámlák előredöntésével bővíthető; nyitott tető mellett 275 literes a csomagtartó.

 

 

 

 

A vászontetős kabrió az andalító dallamokra maga mögött hagyta a romantikus kis falvak szűk utcáit, aztán egyre csak lépdelt fel az örökzöldek mellett a „szerpentin lépcsőkön” egészen 1000 méteres magasságig. Csak azt sajnáltuk, hogy hatodik sebességbe nem nagyon volt alkalmunk kapcsolni a négyüléses autót, amelynek sportos jellege alapvetően a tengelyterhelés aprólékosan kiegyensúlyozott elosztásán alapul. A futómű szintén a legújabb műszaki megoldások sokaságát kínálja: a McPherson első kerékfelfüggesztés alkatrészei túlnyomórészt alumíniumból készülnek, míg a négy lengőkaros hátsó kerékfelfüggesztés elkülönítve veszi fel a kereszt- és hosszirányú erőket. A szervokormány hatékony elektromechanikus hajtással rendelkezik.

 

 

 

 

Érdemes még szót ejteni a Cabriolet csúcstechnológiát képviselő MMI plus navigációs rendszeréről, amely 7 collos kijelzővel és MMI touch kezelőrendszerrel rendelkezik. Az autóba beépített wifi hotspot-tal az utasok szörfözhetnek az interneten vagy éppen e-mailezhetnek, a vezető pedig testre szabott szolgáltatásokat vehet igénybe a Google Earth és a Street View képeket mutató navigációtól a Facebookig és a Twitterig. Nem elhanyagolható az új A3 Cabriolet járművezetőt segítő rendszere sem, amely például pihenőt javasol, ha úgy érzékeli, hogy túl hosszú ideje vezetünk megállás nélkül. Ez kiegészíthető helyzetfüggő sebességtartó automatával és sávtartó rendszerrel is.

 

 

A győri gyárból kigördülő A3-as kabriók három felszereltségben rendelhetők, az alapot az Attraction jelenti, míg az Ambition és az Ambiente a kiemelten sportos, illetve a kényelmi beállítottságú vevőket szolgálja. Németországban a 125 lóerős modellek alapára 30.500 euró, a 140 lóerősöké pedig 31.700 euró. A magyarországi márkakereskedőkhöz 2014. márciusában érkezik majd meg a Cabriolet.

 

Az új Audi A3-as kabrióról tehát minden kiderült az élményvezetésen az újságírók számára, az azonban továbbra is kérdés maradt, hogy miért volt szomorú a monacói tűzoltó? Vajon tényleg azért, mert nem vezethette a négykarikás szabadságot?

 

Wurmbrandt András