Panker Mihály: Győr szociális rendszere mindenkinek elérhető

Győrnek fontosak az idős emberek, mondja Panker Mihály, Győr alatt értve a minőségi ellátás mellett elkötelezett helyi politikusokat és a szakmát, a rászorulókat segítő városi hálózat hivatásos szereplőit. Ez utóbbi népes csapat, Győr Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménye egymaga négyszázötven közalkalmazottat foglalkoztat.

Ők működtetik az egészségügyi alapellátást és a szociális szférát, vagyis az idősek klubjait, a tartós és átmeneti bentlakásos otthonokat, a fogyatékkal élők napközijét, a gondozási központokat, a házi segítségnyújtás és az étkeztetés rendszerét. Pluszfeladat is akad, a műszaki ellátó szervezet százötven egészségügyi, szociális és oktatási épületet gondoz. A központi könyvelési csoport az anyaintézmény kétmilliárdos költségvetését is ideszámolva évi három és fél milliárd forint forgalmát tartja rendben.

Panker Mihály Kálóczy téri igazgatói irodájában beszélgetünk, vendéglátóm a gratulációt köszönve a Pro Caritate-díj oklevelét és méretes bronzérmét mutatja. Azt mondja, nagy megtiszteltetés, egyrészt mert az emberi erőforrások miniszterétől kapta, másrészt meg azért, mert a városvezetőktől indult a szép gesztus, helyben ismerték el szakmai munkáját. Úgy gondolja, a díj két dologról szól. A nagy és szerteágazó tevékenységű intézmény igazgatásáról, meg arról, hogy a szociális munka, a rászorulók segítése az élete része. Ezt persze nem lehet egyedül csinálni, az elismerés azoké a kollégáké is, akik teszik, ami a hivatásuk. Hála érte.

Aki a város szociális ellátó rendszerének elmúlt, közel negyed százados történetére kíváncsi, forduljon bizalommal Panker Mihályhoz. Az egyesített intézmény igazgatója Pannonhalmán nevelkedett és révais gimnazistaként szerette meg Győrt, ahova a pécsi egyetemi évek után családostól visszaköltözött. A középiskolai tanár a családsegítő szolgálatnál kapott állást, ami a nyolcvanas évek végén, felkészített szakemberek híján rendben lévő dolog volt. Aztán szép lassan divatba jött a szakirányú képzés, s a lehetőséggel Panker Mihály is élt. A tanári mellé még két diplomát szerzett, így nyugodt szívvel vállalhatta el Győr ezredfordulón alapított egészségügyi és szociális csúcsintézményének vezetését.

Az idős emberekről való szervezett gondoskodás régi vívmány, de a szakma csak mostanában ad különböző válaszokat a különböző élethelyzetekre. Specializálódunk, mondja az igazgató, magyarázva a képzés és az ellátórendszer sokszínűségét. Győr szociális hálója elismerten sűrű szövésű, a gyerekeknek éppúgy biztonságot nyújt, mint a hajléktalanoknak.

Az egyesített intézmény elsősorban a fogyatékkal élőkre és az idős korosztályra figyel, s ezt is a sokféleség jegyében teszi. A hatékonyság jórészt annak köszönhető, hogy mindenki azt a segítséget kapja, amire szüksége van. Társaságot, ebédet, jelzőrendszeres biztonságot, vagy ha az kell, bentlakásos, folyamatos gondoskodást.

Ha a kép túlzottan idillire sikeredett, tudjuk be Panker Mihály Pro Caritate-díjának. Ez egy ünnepi beszélgetés, illik méltányolnunk, ha az ünnepelt büszke a munkájára, arra a szociális ellátó rendszerre, amely mindenki számára elérhető, s jelenleg is csaknem háromezer emberről gondoskodik. Azt mondja az igazgató, naponta fordulnak rosszra emberi sorsok, kétszázan várnak a bentlakásos otthonok megüresedő férőhelyeire. Egy nagyváros segítő rendszere nem lehet tökéletes, de Győr odafigyel az idős emberekre. Győr alatt értve az önkéntes diákot, a háziorvost, a szomszédot. Civilt, politikust, szakmabelit, mindenkit, aki itt él.

Háttér

„A Révai-gimnáziumban töltöttem életem legszebb négy évét. Mintaadó tanáraim és kiváló diáktársaim voltak,sokukkal máig tart a barátság. Ez volt a nagy csavargások, a nagyváros felfedezésének korszaka, s persze az első szerelemé is. Gimnazistaként ismertem meg Csillát, a feleségemet. A családi háttér tette lehetővé, hogy minden erőmet a munkámra fordíthattam.

Kollégák

„Öt évig szociális módszertani intézményként működtünk, sok kolléga érkezett hozzánk az ország minden tájáról. Őszintén csodálták azt, amit láttak. Nem irigykedtek, egyszerűen csak ők is szerettek volna olyan körülmények, olyan önkormányzati támogatás és külsős kapcsolatrendszer mellett dolgozni, mint mi. Ez egy élhető, jó város, büszke vagyok arra, hogy itt élhetek, itt dolgozhatok.”

Gaál József

Fotó: Marcali Gábor