Győr+
2013.12.13. 10:42

Csökken az iparűzési adó Győrben

2014-ben 2 százalékról 1,8 százalékra csökken az iparűzési adó Győrben. – közölte lapunkkal Borkai Zsolt polgármester.

Borkai Zsolt polgármester kérdésünkre elmondta, a város vezetése szakemberekkel közösen vizsgálta, miként tudja még jobbá, még vonzóbbá tenni a környezetet a vállalkozások számára. „Bár Győrben dinamikus a gazdasági fejlődés, de úgy döntöttünk, további ösztönző intézkedést hozunk. Amennyiben a december 20-i közgyűlés elfogadja, úgy 2014-től 2 százalékról 1,8 százalékra csökken az iparűzési adó városunkban, ami a vállalkozások számára 10 százalékos tehercsökkenést jelent a kötelezettségük terén.”

 

 

A polgármester úgy fogalmazott, ez összességében mintegy 1,5 milliárdos támogatás az önkormányzattól a győri cégek irányába. Hozzátette, a központi költségvetés számainak ismeretében ma már látszik, hogy feladatait, tervezett fejlesztéseit akkor is meg tudja valósítani a város, ha ezt a döntést meghozza. Az állam átvállalja a város adósságát, amely szintén könnyebbséget jelent a városnak, cserébe kötelességünk is a gazdaság további élénkítése, hiszen az nem csak Győr, de az ország érdeke is.

 

 

A polgármester úgy látja, a döntés nem csak a már Győrben működő vállalkozások számára kedvező, de az ide települni szándékozó cégek számára is még vonzóbbá teszi a gazdasági környezetet, ami további fejlesztéseket is generálhat. Kérdésre reagálva Borkai Zsolt úgy fogalmazott, a csökkentés hosszabb távon nem biztos, hogy számottevő bevételkiesést eredményez az önkormányzatnak, éppen a döntés hatására tovább gyarapodó gazdasági fejlődés miatt.

 

A polgármester hangsúlyozta, Győr dinamikus fejlődése nagyban köszönhető annak az együttműködésnek, ami a vállalkozások és az önkormányzat között létrejött. Ezért is tartja fontosnak, hogy az adóként befolyt összegekből is a város további fejlődését, épülését segítsük. Ám ez csak együtt lehetséges!

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter