Az angyalok hozzák az ajándékot

„Nagyon szépen köszönöm, hogy a gyerekekért áldozatokat vállalnak” – üzente Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója a győrieknek, akik oly sokszor gondolnak rájuk. Legutóbb december elején a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében telt házas jótékonysági hangversenyt adott a Győri Filharmonikus Zenekar, hogy támogassa a mintegy 2.500 gyereket, akik Csaba testvér védőszárnya alatt cseperednek.

Amikor szidják az embereket, mindig azt mondom, ennyi jó szándékú talán sosem élt a Kárpát-medencében, mint most. De az is nagyon fontos, hogy azok, akik kérnek, elfogadnak, partnerei lehessenek a jó embereknek. Hogy öröm legyen adni, nem csak kötelesség. Jézus Krisztusnak a nagysága, hogy karácsonykor úgy jött közénk, hogy olyan könnyű és jó őt szeretni. Adná az Isten, hogy a szegények és a bajban lévők és mi is könnyűvé tudjuk tenni az emberek jóságát. A hála be kell járja mindannyiunk szívét, sokszor diskurálunk erről a gyerekekkel – kezdte Böjte Csaba a beszélgetést.

De nem mindig könnyű jónak lenni…

Nagyon nehéz kérdés, a mi gyerekeink innen-onnan, sokszor az utcáról kerülnek be. A mai világban a felnőtté válásához 20-25 év is kell, vannak olyan diákjaink, akik főiskolán, egyetemen tanulnak. Hogy mennyire jók? Például idén is sokkal jobb eredményt értek el az érettségin, mint az országos átlag. Pont Győrből érkezett egy kedves tanítónő, nálunk nyugdíjas. Egy hét után odajött hozzám: „Csaba testvér, sehogy sem akarják a gyerekek megtanulni a szorzótáblát, pedig te mindig olyan szépeket mondasz róluk a médiában.” Hát biztatni kell őket! Én valóban nagyon szépeknek látom a gyerekeinket, persze ennek ellenére nemcsak a szorzótáblával, hanem minden egyébbel is a mai fiatalnak gondja van, hát nekik is. De azt látom, az emberek jósága, szeretete sokat segít ne-kik. Ez a lehajló szeretet nemcsak anyagi dolgokat jelent, hanem elsősorban megmutatja: elfogadlak, szükség van rád. Sokan kérdezik, miért kell nekünk magyar állampolgárság?

Az elmúlt 20 évben több mint ötezer gyereket fogadtam be, így nagyon érzem, mit jelent az: valakit befogadni. Olyan nagy élmény volt, amikor éreztem, kellek, jó, hogy itt vagyok, örvendenek nekem. Ez olyan, mint egy simogatás vagy egy belső átölelés. Azért nagyon fontos, mert az embert sokszor elutasítják. Mi Erdélyben rengetegszer tapasztaljuk, hogy másodrendű emberek vagyunk, mondjuk ki őszintén, sokszor az az érzésünk, hogy úgy gondolják, jobb volna, ha nem is lennénk. Az elfogadás megtapasztalása kisebbségi sorban vagy szegénységben, nyomorúságban élő embereknek nagyon sokat jelent. Nemrég Budapestre mentem vonattal, ugye most Ferenc pápa is tömegközlekedik, hát akkor adjuk meg a módját mi is. Mikor megérkeztem, nem vártak még az állomáson, volt fél órám. Megkértem egy hajléktalant, igyunk meg egy kávét. Szégyelltem, hogy beállítsak egyedül egy cukrászdába, de így vele együtt egyszerűen ment. És olyan hálás volt az az ember!Egy kávé ára nem nagy dolog, és neki sokkal többet jelentett, hogy leültünk, beszélgettünk, megkérdeztem, hogy van, mesélt a családjáról, sírdogálhatott kicsit. Ez az elfogadás. Vagy emlékszem, annak idején sokszor elmentünk a helybeli öregek otthonába és egy elmekórházba is. Segítettünk nekik, például megfésültük a nénit, ezek pénzbe nem kerülnek, de mégis kifejezik, hogy fontos vagy, kellesz, és ez boldoggá tudja tenni az embert. Ha Győrben összegyűlnek az emberek és egy pohár bor mellett esetleg pár szót rólunk is váltanak, az a gyerekeinknek és mindannyiunk számára nagy megtiszteltetés. Az, hogy még támogatnak is, hab a tortán, de még azt is megköszönjük, hogy eszükbe jutunk.

Idén is elrepülnek az otthonokba az angyalok?

Pár évvel ezelőtt az egyik gyerekünk írt egy kedves ismerősnek egy szép levelet, melyben angyalkának szólította. Elindult egy szerveződés, ami addig jutott, hogy minden bent lakó gyerekünk még novemberben ír levelet az angyalkának: pár sort magukról, az életükről és megfogalmaznak két-három kérést is. Általában egyet teljesítenek az angyalok, szoktam mondani, 4-5 ezer forint a plafon. Így személyre szóló ajándékot kapnak a lakóink, de nem tudják, kitől. Ez nagyon sok örömet okoz, ráadásul az angyaloknak is, mondják, már alig várják, hogy megint karácsony legyen. Vannak sajnos magányos emberek, akiknek nincs hozzátartozójuk, kinek angyalai lehetnének, így a gyerekek által felszabadulhat bennük ez az ősi, emberi érzés. A gyerekeink többségét egyébként elviszik rokonok vagy más jó szándékú emberek. Ez is nagy öröm mindannyiunk számára, maga a tény, hogy vakációra mehetnek, a gyerekeknek már főnyeremény, ha még hó is esik, még teljesebb a boldogság.

A 20 év alatt 72 otthonba közel ötezer gyermeket fogadott be. Sokan kirepültek már, mik a legfőbb útravalók, amiket magukkal vihetnek?

Mindig azt szerettem volna megértetni a gyerekekkel, hogy nincs végérvényesen zsákutcába szaladt élet, mindig van tovább, ne keseredjen el az ember, ha nehézségek, tragédiák érik, hanem próbálja újratervezni az életét. Egész biztos, hogy nem tudunk úgy eltévedni, hogy a GPS haza ne vigyen minket, ilyen a jó Isten is. Akkor van nagy baj, ha elkeseredünk és feladjuk a harcot. De aki küzd, élni akar, összefog másokkal, annak az élete biztos, hogy előbb-utóbb vágányra jut.

És ugyanez igaz a felnőttek esetében is, soha nincs késő…

Mindannyiunkra igaz, ha valaki úgy biciklizik, hogy sokat néz hátra, az jó nagyot fog esni. Lehet, hogy kaptunk egy-egy nagy gólt és az fáj, de az a fontos, hogy a következő meccset mi nyerjük meg. Ha valamit kérhetek a kedves győri testvéreim karácsonyfája alá innen Erdélyből, akkor az pont ez lenne, hogy reménnyel, bizalommal, hittel merjenek nekivágni a 2014-es esztendőnek, és legszebb álmaikat, elképzeléseiket összefogással, szeretettel, Istenben bízó élettel valóra váltani.

A gólokat meg is kell bocsátani, ön jól ismeri ennek az útját, hogyan kell elindulni ezen?

Tudatosítani kell magunkban, hogy a harag, a gyűlölet, az ellenségeskedés olyan, mint egy nagy zsák, amit hurcolunk magunkkal. Sokszor az, akire haragszunk, nem is tudja, csak magunkat terheljük ezzel. Egy marék porból születtünk, az is csoda, hogy tudunk járni, miért várnánk el magunktól és másoktól annyi tökéletességet? Ha magamnak meg tudok bocsátani, akkor másnak is meg kell. Ha öngólt is rúgtam vagy kapufát, biztos, hogy fáj, de hinni kell, hogy igenis talpra lehet állni, újra lehet kezdeni, Isten meg tudja nyomni az életünkben a reset gombot. Isten áldása legyen önökkel, boldog karácsonyi ünnepet kívánok mindannyiuknak.

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor