Egy színházi fővilágosítónak nem csupán műszaki feladatai vannak, ő komponál, mint egy zeneszerző, s irányít, mint egy karmester. A közönség azonban mindebből az összhangot tapasztalja az esetek többségében, s nem gondolja, mekkora erőfeszítés áll a produkciók hátterében.
A decemberben kiosztott Magyar Teátrum-díjat a kulisszák mögött dolgozó szakembereknek ítélik oda, a reflektorfénybe hívva őket is. Az „aranycsapágyasok” közé Nády Árpád, a Győri Nemzeti Színház fővilágosítója is bekerült, a díj ugyanis egy aranyozott golyót tartalmazó csapágy.
„Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom. Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át…” – énekelte Mohácsi Attila frappánsan a díj átadón a Jókai Színházban, s bizony, hogy mi csodát láthassunk a színpadon, az nagyban múlik a világosítókon is. Győrben tízen ügyelnek a fényekre, Nády Árpád elmondása szerint a teátrum világítástechnikája csúcsra járatott. A szlogenük lehetne akár az is, hogy „Csapatmunkával az összhatásért”, hiszen egyedül nem megy, itt a háttérben nincsenek „egyéni sztárok”, és az is lényeges, hogy hatásvadászat nélkül tegyék hozzá tudásukat a produkcióhoz. „Az az utolsó, hogy arcon világítsuk a színészeket. Először megteremtjük a látványt, a tervező azt akarja, hogy díszlete megszólaljon. Versenyt futunk, hogy a hátteret és a művészeket is megmutassuk, úgy, hogy az összhangot megtaláljuk köztük, hozzájárulva az érzelmi hatáshoz” – magyarázza a fővilágosító és hozzáteszi, a szakmában nincsenek törvények, a művészi szabadság az ő sajátjuk is.
Szerencsére a hatás érdekében a technika is adott, az egyik legjobban felszerelt magyar teátrum a győri. Többek között ledes, intelligens lámpák és fémhalogén fényvetők sora segíti a munkát. „A legkisebb led-től a 10 ezer wattos fényforrásig van eszközünk, utóbbi több lakás energiafelhasználását fedezné” – szemlélteti Nády Árpád a fényrepertoárt. Az évad szuperprodukciójában, a Sakkban például 350 világításjelet adnak a nézőtér feletti irányítóból. Nem mellesleg pedig megjegyzendő, hogy a darab elképesztően látványos, világító sakkpadlója Nády Árpád ötlete volt. A dalrészletre visszautalva, ezt a szakmát „egy életen át” lehet szeretni, a szakember épp a díjátadó napján dolgozott 28. éve a győri színházban.
„A légkör nem hasonlítható semmihez, megfogtak az itteni emberek, az állandó kihívás, nem lehet megunni”. A Győri Balettel is együttműködik már 25 éve, mint mondja, tőlük tanult rengeteget, illetve a díszlettervezőktől. „És természetesen a kollégáktól, jó kapcsolatot ápolok más színházak háttérembereivel is, nem vagyok rest megkérdezni, ha valamit nem tudok. Rengeteg jó szakember van, de több helyről halljuk, hogy a műszakot nem becsülik úgy, mint a győri színházban” – jegyzi meg a fővilágosító, és végezetül hangsúlyozza, a családja nélkül nem művelhetné jól a szakmát, hiszen nem csak a színházi előadásoknak, de az embereknek is szükségük van a biztos háttérre.
Zoljánszky Alexandra
Fotó: O. Jakócs Péter