Brazil játékossal erősített a Rába ETO
A Rába ETO futsalcsapata bejelentette, hogy egy brazil játékossal erősítette meg keretét, Győrött folytatja pályafutását Carlos Lima Bezzera, azaz Carlinhos.
A 34 éves játékos komoly erősítést jelenhet a bajnoki címvédőnek, és már a hétfői, Berettyóújfalu elleni rangadón is pályára léphet. Carlinhos a legnevesebb brazil együttesekben játszott korábban, 2004-től 2013-ig pedig a spanyol élvonalban szerepelt. Legutóbb hazájában, az Aracati csapatában futsalozott, amellyel bronzérmes lett a brazil bajnokságban. A játékost jól ismeri David Madrid vezetőedző, akinek komoly szerepe volt abban, hogy Carlinhos Győrbe igazolt.
L. G.