Mozgássérültek lakbértámogatása

Győr+
2014.01.27. 15:52

Ha a pénteki közgyűlés elfogadja, akkor az idén is támogatja a győri önkormányzat a mozgássérültek számára kialakított lakások bérleti díját.

 

A közgyűlés 2005-ben döntött az INSZOL saját forrásából és kivitelezésében megépített Kálvária úti társasházban levő mozgáskorlátozottak számára kialakított lakásokban élők lakbérének támogatásáról.

 

Az INSZOL a későbbiek során tovább növelte a speciális kialakítású, mozgáskorlátozottak igényeit figyelembe vevő lakások számát.

Ezt a célt jelenleg 11 lakás szolgálja

 

A közgyűlés 2006-ban és 2007-ben évente 2 millió, 2008-ban 3 millió forintot, majd 2009. évtől 5 esztendőn keresztül évenként 4 millió forint támogatás adott a költségvetésében a mozgáskorlátozottak számára kialakított lakásokban élők lakbérének támogatására.

2013-ban a költségvetésben szereplő 4 millió forint már nem fedezte a GYŐR-SZOL Zrt. által a támogatásra fordított összeget. A támogatás mértéke egyébként az egy négyzetméterre számított lakbér 75 százaléka volt.

 

A támogatás a GYŐR-SZOL Zrt.-n keresztül valósul meg, a lakbérről kiállított számlában történő jóváírással. A bérbeadó ebből keletkező kiadásait az önkormányzat pénzeszköz átadás formájában egyenlítette ki.

 

Tekintettel arra, hogy a lakásokban alacsony jövedelemmel – általában rokkantnyugdíjjal – rendelkező mozgássérültek élnek, a lakbér teljes összegét nem képesek megfizetni. Számukra létfontosságú a lakhatásuk megőrzéséhez a lakbértámogatással nyújtott segítség.

 

A Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester által jegyzett előterjesztés azt tartalmazza: továbbra is támogassa az önkormányzat a mozgássérült bérlők bérleti díját.

 

P. Zs.

Fotó: lakberendezes.hu