Egy igazi energiabomba a Győri Nemzeti Színház Örökös Tagja. Szinte soha nem pihen, folyamatosan ingázik, ennek ellenére soha nem panaszkodik, hiszen mindene a hivatása. Mint mondja, a színház olyan létszükséglet számára, mint a levegő, vagy imádott kiskutyája. Győr mellett, most éppen Budapesten a Pinceszínházban próbál, többek között a szépséges Dobó Katával. Szikra Józsefet ennek kapcsán is faggattuk.
Rengeteg szerep megtalált az utóbbi időben. Ezek szerint sűrű a beosztás…
Szikra József: Igen, szerencsére mostanában nem unatkozom! Győrben a Sakk című musical próbáival és előadásaival szinte egy időben dolgoztam a Vaskakas Bábszínház Mindentlátójában, most pedig éppen a Tartuffe című Moliére remekműben próbálom Orgon szerepét. És úgy tűnik nincs megállás, hiszen ez utóbbi február 13-i bemutatója után, nyomban elkezdek próbálni az Úri Muriban. Jelenleg minden percemben az Orgonra koncentrálok, hiszen óriási feladat, mind a szerep nagyságát, mind a darabbéli fontosságát illetően. Orgon „hitelesíti” Tartuffe képmutatását, álszentségét, ő ennek a velejéig romlott szenteskedőnek a tükörképe, lenyomata, de ugyanakkor áldozata is.
Miért különleges ez a figura számodra?
Sz.J.: Talán azért, mert valójában Orgon nem rossz ember. Csak hatása alá kerül egy ilyen, minden hájjal megkent, vallási maszlaggal leöntött eszmének, ideológiának. Egy ideig valóban hiszi azt a sok képtelenséget, mások számára érthetetlen zagyvaságot, amit Tartuffe belé ültet. És csak akkor igazán nagy a csalódása, a pofára esése, visszatérése a valóságba, ha előtte mély meggyőződéssel hirdeti, amit „tanítómestere” agymosása belé csepegtet. Ez elég nehéz egy olyan ember számára, aki – csakúgy, ahogy én is – nagyon is két lábbal él a realitások talaján!
Miért lehet nagy kihívás egy színésznek egy új társulatban dolgozni?
Sz.J.: Új emberekkel, kollégákkal, munkamódszerekkel megismerkedni mindig érdekes és izgalmas feladat. Egy bizonyos időnek a Pinceszínház esetében is el kellett telnie, amíg teljesen feloldódtam. De segített, hogy kitűnő hangulatban folynak a próbák és a kollégák – többek között Ábel Anita, Dobó Kata, Józan László – profi csapatot alkotva, együtt dolgoznak a sikerért, Frenkó Zsolt rendezővel karöltve. Persze szerencsére nem ez volt az első kiruccanásom Győrből, hiszen Komáromban, Tatabányán, Veszprémben is vendégeskedtem már, így az új közegben való lubickolás nem teljesen idegen számomra.
Mi a helyzet a Vaskakassal? Mennyiben más egy bábszínházi közeg?
Sz.J.: A Vaskakas mindig is a szívem csücske volt és az is marad! A különbség pusztán annyi, hogy egy másik „medencében” kell leúszni ugyanazt a „távot”! Ugyanolyan maximális odaadással, ahogy azt az ember minden szerepében igyekszik megtenni. De mindig az adott feladat szabja meg a „csapásszámot”- ha már az úszó hasonlatnál maradok – hiszen mást követel az Orgonhoz hasonló nagy szerep és mást egy kisebb pár mondatos epizód. De az ember mindig a lehető legjobb végeredményre törekszik. És azt hiszem ez a legfontosabb.
Csapucha Adrienn
Fotó: Szkárossy Zsuzsa