Szilícium-völgy Győrben? (FRISSÍTVE)

Győr+
2014.01.31. 13:02

Bombasztikus bejelentést tett Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetője a Magyar Tudományos Akadémián.

A magyar járműipar Szilíciumvölgyét akarja létrehozni Győrben és városunk térségében az Audi. Így nevezte Thomas Faustmann, a világcég által ide tervezett innovációs és technológiai központot.

 

Az Audi első embere munkatársunknak elmondta: Első lépésként egy olyan épületet kell felhúzni az egyetem területén, melyben irodák, laborok, műhelyek és az azokat kiszolgáló csúcstechnika és technológia található. Véleménye szerint támogatást lehetne szerezni az Európai Strukturális Alapból is.

 

Thomas Faustmann úgy gondolja, hogy az épület építését a magyar államnak kell finanszíroznia. A csúcstechnológiát, s a tudástranszfert pedig az Audi vállalná magára.

 

Az ügyvezető hangsúlyozta: erről már tárgyaltak a szakminisztérium egyik illetékesével, s rövidesen ismét egyeztetnek vele. Hozzátette: Ha Magyarország valóban a térség termelési központja szeretne lenni, akkor mindent meg kell tenni, hogy a korszerű tudás csúcsminőségben teljesedjen ki. Ehhez pedig a tervezett központ jelentősen hozzájárulhat.

 

Czomba Sándor államtitkár és Kara Ákos országgyűlési képviselő – mindketten jelen voltak az akadémiai konferencián – kérdésünkre válaszolva egyaránt úgy vélte: foglalkoztatási szempontból is nagy jelentőségű elhatározásról van szó.

 

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke pedig munkatársunknak azt mondta: a térség, de az egész ország számára fontos ez a bejelentés. Nyilván csúcstchnológiai bázist képzel el az Audi, ami az oktatás, s az kutatás tekintetében is komoly értékteremtő és tudásátadó előnyökkel jár, vélte az MTA elnöke.

 

gyorplusz.hu