További eredményekért dolgozna

Győr+
2014.02.03. 11:03

Simon Róbert Balázs, 2006-óta tevékenykedik Győr alpolgármestereként, 2014-ben pedig megméretteti magát az országgyűlési választásokon, hogy a jövőben a parlamentben képviselje városunk érdekeit. Az alpolgármestert ezért arról kérdeztük, hogy látja, sikerült-e megvalósítani az elmúlt nyolc év során azokat a célokat, amiket az önkormányzat kitűzött maga elé.

A határozott válaszom: igen, sikerült megvalósítani a magunk elé tűzött célokat, és ebben a lakosságtól érkező visszajelzések is megerősítenek bennünket. Egy stabil pénzügyi háttérrel rendelkező, dinamikusan fejlődő város építését ígértük, ahol folyamatosak a fejlesztések és ahol a győriek szeretnek élni. Győr, ma Magyarország gazdaságilag egyik legerősebb, fejlődését tekintve pedig talán legsikeresebb települése, amit a különböző összehasonlító adatok is alátámasztanak.

 

Alpolgármesterként miben látja a mai Győr erejét?

 

A siker titka az elvégzett munkában, a kínálkozó lehetőségek kihasználásában és az összefogásban rejlik. Az egyik tartópillér az erős gazdaság. A tavalyi év legfontosabb eseménye az Audi gyárbővítése volt, amely a magyar nemzetgazdaság szempontjából is kiemelkedő beruházás. A Győri Ipari Parkban már tíz nemzet, több mint száz vállalkozása működik, köztük számos magyar tulajdonban lévő cég. A foglalkoztatásban fontos szerepet játszanak a mikro- és kisvállalkozások is. A nyilvántartott álláskeresők aránya tavaly decemberben 3,1 százalékra csökkent Győrben, ami országos viszonylatban az egyik legalacsonyabb.

Az önkormányzat az elmúlt évek során több gazdaságélénkítő intézkedést tett, idén január 1-jétől 2-ről 1,8 százalékra csökkentettük az iparűzési adó mértékét, amit a gazdasági szereplők rendkívül pozitívan fogadtak. A mintegy tízszázalékos adóteher-mérséklés egyrészt erősíti a már itt működő vállalkozásokat további fejlesztési szándékukban, másrészt még vonzóbbá teszi Győrt a letelepedni szándékozó cégek számára. A város sikerének fontos pillére az oktatás is. Szak-és középiskoláink, illetve gimnáziumaink országos szinten a legjobbak közé tartoznak. Egyetemünk és főiskolai karaink a diplomás szakemberek képzését végzik, akik közül a legtöbben Győrben is maradnak, mert biztosított számukra a munkalehetőség. A fiatalok Győrben tervezni tudják a jövőjüket, ahol tanulhatnak, dolgozhatnak és családot alapíthatnak.

 

 

Borkai Zsolt polgármester korábban lapunk hasábjain is elmondta, hogy a város soha ennyi támogatást nem kapott az államtól. Ön mit gondol az állam és Győr kapcsolatáról?

 

Az imént hangsúlyoztam a lehetőségek kihasználásának fontosságát. Erre nagyon jó példa az Orbán-kormány és a városvezetés kapcsolata, hiszen valóban korábban Győr soha ilyen mértékű központi támogatást nem élvezett, mint napjainkban. A 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál létesítményfejlesztéseit az állam tízmilliárd forinttal segíti. Az új győri uszoda építése már megkezdődött, amit további sportlétesítmények követnek. A napokban egy másik nagyon fontos beruházás, a multifunkcionális csarnok alapkövét is letettük. Az új aréna ötmilliárdos költségét szintén központi forrás biztosítja.

 

 

Az államiak mellett az EU-s forrásokkal is jól sáfárkodott a város. Ön szerint a jövőben is ilyen jól szerepel majd Győr?

 

Az elmúlt négy évben a győri önkormányzat több mint négymilliárd forintot nyert a különböző pályázatokon. Elindult Újváros szociális város rehabilitációja, jelentős kerékpárút- hálózat-bővítést sikerült megvalósítani, a csapadékvíz-elvezetési programban pedig négy külső városrészben oldottuk meg az évtizedek óta fennálló problémát, amely – önkormányzati forrásból – az utak burkolatának teljes felújításával együtt valósult meg, hogy csak néhány példát említsek. Kiemelném, hogy a győri önkormányzat minden pályázathoz biztosítani tudta a szükséges önerőt.

Az új EU-költségvetési időszakban a megyei jogú városok összességében 220 milliárd forintos kerettel rendelkeznek majd, ami Győr esetében több mint tízmilliárd forintos európai uniós fejlesztési forrást jelent. Én személy szerint is azért szeretnék dolgozni a jövőben, hogy minél több forrás kerüljön majd Győrbe.

 

 

Városunk kapcsán sokszor hallani az együttgondolkodás erejéről. Ön milyennek látja a győri összefogást?

 

Városunk dinamikus fejlődésének egyik kulcsa, hogy a Borkai Zsolt polgármester által évekkel ezelőtt meghirdetett kezdeményezéshez számos győri vállalkozás, intézmény és szervezet csatlakozott. A széles körű összefogásban olyan lokálpatrióták vesznek részt, akik Győr érdekeit tartják szem előtt. Említhetném a gazdasági élet szereplőit, az Audit, de számos kisvállalkozást is. Ugyanígy említhetném az egyetemet, de a sportklubokat vagy a kulturális intézményeket is. Ennek az összefogásnak számos kézzelfogható eredménye született, hiszen gazdaságunk erősödése mellett egyesületeink világraszóló sportsikereket érnek el, turizmusunk pedig még a válság esztendeiben is jelentősen bővült, és Győr bekerült a tíz leglátogatottabb magyar város közé.

 

 

Rövidesen megméretteti magát az országgyűlési választásokon. Ha bejut a parlamentbe, milyen módon szeretné Győr fejlődését tovább segíteni?

 

A célok, amelyeket megfogalmaztam, szervesen kapcsolódnak az elmúlt években elért eredményeinkhez. Győr regionális központi szerepének és gazdaságának további erősítése, a folyamatos infrastrukturális fejlesztések – jelentős központi források biztosításával, a magas színvonalú oktatás, a minőségi kultúra és az erős szociális háló fenntartása. Ezen szeretnék dolgozni Borkai Zsolt polgármesterrel és Kara Ákos országgyűlési képviselővel közösen. Bízom abban, hogy április 6-án a Tisztelt Választók bizalmat szavaznak nekem és a megkezdett munkát a parlamentben folytathatom szülővárosomért és a választókerületemben élőkért.

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter