![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2014/02/larvik2.jpg)
29:23-ra győztünk a Larvik ellen. Méltó-szép emlékezéssel kezdődött az Audi ETO kézilabda-mérkőzése Norvégiában. Karl Erik Böhnre emlékeztek együtt.
A győriek feketében, a norvégok fekete szalaggal játszanak. Löke – akinek testvére az ellenfeletv erősíti – édesapja elfelezte a mezét. Egyik hazájáé, a másik a magyaroké.
Böhnre egyik barátja emlékezett, s megszólalt az a munkatársa is, aki videózta neki a mérkőzéseket.
A meccs igen fontos. A Győr itthon döntetlent játszott, most győznünk kell.
A második félidő
Voltak szép megoldásaink, de tartósan nem játszottunk kiemelkedően. Így is biztos győzelmet arattunk.
A második félidőt enerváltan kezdtük, úgy tűnt, lerohannak bennünket. Aztán feljöttünk, bár messze nem játszottunk úgy, ahogy tudunk.
Egészen biztos, hogy sokkal több fantázia van még a Győrben.
A Larvik gyengélkedett, a felállt fallal szemben tehetetlennek bizonyultak. Mi pedig jobban védekeztünk, mint az első félidőben.
Örüljünk a győzelemnek, ám ez még mindig nem volt az igazi.
Audi ETO-Larvik 29-23
Következhet a Ljubjana, mely szintén megverte a Larvikot.
Az első félidő
A Larvik kezdett jobban, mi idegesen játszottunk. A szurkolók voltak csak igazán formában – mármint a győriek. Meglepetésre nincs teltház a Larvik otthonában.
Lunde nem védett igazán jól, kevés a nagy bravúr. Az első húsz perc után aztán följavult a kapus, s ekkor tudtunk igazán elhúzni. A védekezésünk most sem tökéletes. Elöl sokan nyújtanak egtyenletesen jó teljesítményt. Lerohanásból viszont kevés gólt szereztünk.
A szünetben 18:15-re vezetünk. A Larvik mindent meg fog tenni a második félidőben, hiszen az első BL-mérkőzésen is vereséget szereztek. Ha most is kikapnak, nagy bajba kerülnek.
Jelentkezünk a meccs végén.