Győr+
2014.02.13. 15:46

Árvíz – Győr megyében nem számítanak jelentős áradásra

Győr-Moson-Sopron megyében nem kell jelentősebb problémára számítani a Rába és mellékfolyóinak vízszintemelkedése miatt - közölte az Észak-dunántúli vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Németh József tájékoztatása szerint szombaton átlépheti az első fokú készültség szintjét a folyó vízállása, de ez sem követel meg érdemi beavatkozást.

Csütörtök délután jelentette be a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, hogy harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el csütörtök délután a Rábán Körmendnél. A folyó tetőzését délután négy órára várják. Balogh Nikoletta, a katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője korábban az MTI-nek elmondta: a 86-os főút Csörnöc-patak feletti szakaszán homokzsákokból védművet építettek, a forgalom a rendőrség irányításával félpályán, váltakozó irányban halad.

 

(MTI)