Vasárnaptól újra Győrben az ETO
Vasárnap hazaérkezik törökországi edzőtáborából a Győri ETO FC. A zöld-fehérek tíz napot töltöttek Belekben, ezalatt négy edzőmérkőzést is játszottak.
Az ETO 2-2-es döntetlen játszott a szerb Kraguljevac csapatával, majd 2-1-re győzött a kínai Greentown ellen. Ezt követően a grúz Sioni 1-0-ra, a szlovák Szpartak Mijava pedig 2-0-ra bizonyult jobbnak a zöld-fehéreknél. A játékvezetők bőkezűen osztották a lapokat, összesen hét győrit állítottak ki, egyedül az utolsó meccset úszta meg piros lap nélkül a magyar bajnok.
Koltai Tamás hamarabb hazautazott, mint társai, a válogatott támadóra részleges bokaszalag-szakadás miatt kéthetes kényszerpihenő vár. Rajta kívül kisebb sérüléssel bajlódik Michal Svec, Marian Had és Rok Kronaveter is. Érdekesség, hogy a találkozókon pályára lépett Tokody Tibor technikai igazgató is.
„Azzal voltam a legelégedettebb, amivel a legelégedetlenebb is, hiszen megint nagyon sok helyzete dolgoztunk ki, különösen a második félidőben, de ezek kimaradtak” – értékelte az utolsó mérkőzést Horváth Ferenc vezetőedző. „Ez most egy kicsit felforgatott csapat volt, és most voltak a legfáradtabbak a játékosok. Én a magam részéről ezzel befejeztem a kísérletezgetést, mindenki kapott nagyjából egyformán lehetőséget arra, hogy megmutassa, hogy mit tud, nagyjából összeállt a csapat a fejemben, innentől kezdve azokra a játékosokra számítok, akik úgy dolgoztak, ahogyan az nekem megfelel. Miután Wolfe-ot két mérkőzésről eltiltották, így nem lehet ott a bajnoki rajton és az azt követő mérkőzésen, Svec pedig sérült, kellett egy alternatívát keresnem. Sztanisics kapott lehetőséget ezen a poszton, jó teljesítményt nyújtott, majd meglátjuk mi lesz. Most kezdődik majd a frissítés és a finom munka, de azt azért mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy elégedett voltam a játékosok hozzáállásával.”
L. G.