Egyre jobban örülök, amikor jelez a telefonom, s látom, hogy Kovács Alberttől jön az üzenet. Mert az azt jelenti, hogy jól vannak, hogy egészségesek és hogy haladnak az álmaik megvalósítása felé. Nem tudom, ki hogy van vele, de Vitéz Péterrel együtt ők már most példaképek.
Elszántságból, kitartásból, állóképességből és még sorolhatnám hosszasan, hogy miben tekintem őket példának. Na persze azt is meg kell vallani, hogy akkor sem mennék oda ahová ők, a rengeteg pénzt ajánlanának, pedig aztán ha valaki, én nagyon utálom a nyarat. A viccet félretéve, a hegymászást nem nekem találták ki, viszont Albert és Péter akkor van igazán elemében, ha fent lehet a természetben, amikor csak ők vannak és a hegy.
Ennek megfelelően Kovács Albert és a Vitéz Péter győri hegymászók kitartóan haladnak a céljuk felé, amely nem más, mint hogy meghódítsák a Pobeda-hegycsúcsot, amely azt egyik legkeményebb feladat, amelyet hegymászó állíthat maga elé. Szerdán a következő szintet is meglépték, s már a 4-es táborban vertek sátrat.
Erről ismét üzenet érkezett, hála a műholdas összeköttetésnek. Így nem csak azt láthatjuk a térképen, hol tartanak most a fiúk, hanem egy kicsit részletesebben is tudhatunk róluk, már persze annyira, amennyire pár sms-ben össze lehet foglalni az eseményeket.
Szóval a két győri hegymászó már 6000 méteren van, 900 szintet tettek meg felfele a mai napon, a végét pedig már hóviharban teljesítették.
„A sátrat is hóviharban, -15 fokban állítottuk fel. Mindketten jól vagyunk, de a mai nap a hótaposásról szól, nagyon mély mindenhol, ez eléggé kivette az erőnket. Meredek sziklafalak és hőlejtők jellemezték a szerdánkat. Holnap itt pihenünk egy kicsit, s megyünk még feljebb, hogy megfelelően akklimatizálódjunk.” – számolt be a részletekről Albert, s megnyugtató olvasni, hogy jól vannak.
Emlékszem, mielőtt elindultak volna erre az emberfeletti expedícióra, kérdeztem tőlük, hogy ilyenkor sokat beszélgetnek, lelkesítik egymást? Mind a ketten leginkább a mosolyukkal válaszoltak, amelyben azért sok minden benne volt. De persze szóban is elmondták, hogy leginkább némaságba burkolózva mennek felfele. Összpontosítani kell, s a fizikum mellett a szellemet is rendben tartani. A hegymászás nem csak erőpróba, hanem az elme harca is: mentálisan talán még erősebbnek kell lenni, mint fizikálisan. Persze jó tudni, hogy számíthatnak egymásra, hogy ott van a társ, de az hegymászó nem csak a körülményekkel, a heggyel és a fizikai kihívással harcol, hanem önmagával is. S ilyen terepen, ilyen magasságban nagyon is rendben kell lenni kobakban!
Albert és Péter most önként vállalt, hihetetlen harcot vív, nagyon messze, Kirgizisztánba. Várja őket a csúcs, a félelmetes Pobeda. Hiszem, hogy meghódítják. Bár sokkal fontosabb, hogy ők ebben még erősebben hisznek! Gyerünk Srácok, nagyon szurkolunk Nektek és nagyon várunk minden híradást!
Addig is, nézzétek meg, milyen hangulatban várták a fiúk az indulást, még itthon, Győrben!