Győr+
2014.02.17. 14:32

Fontos döntések a megyei területfejlesztésben

A megyei közgyűlés pénteki ülésén tárgyalta és elfogadta a Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Koncepciót…

 

Emellett megismerték és egyhangúan el is fogadták a képviselők a tervezési folyamat következő állomásának, a készülő megyei területfejlesztési programnak egyeztetési változatát.

 

A megyei területfejlesztési koncepció a megye átfogó távlati fejlesztését megalapozó és befolyásoló tervdokumentum, ami meghatározza a térség hosszú távú, átfogó fejlesztési céljait, továbbá a fejlesztési programok kidolgozásához szükséges irányelveket, információkat biztosít az ágazati és a kapcsolódó területi tervezés és a területfejlesztés szereplői számára. A megyei területfejlesztési program „a megyei területfejlesztési koncepció alapján kidolgozott középtávú cselekvési terv , amely előkészítő és javaslattevő fázisból áll.

 

Mint ismeretes, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény rendelkezési szerint a megyei önkormányzat kötelező feladata a megyei területfejlesztési koncepció és a megyei területfejlesztési program kidolgozása, elfogadása. A megye új, 2030-ig szóló területfejlesztési koncepciójának készítése a „Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció” (OFTK) kidolgozásával párhuzamosan folyt. A 2012 júniusa óta tartó megyei területfejlesztési tervezési folyamat keretében a megyei önkormányzati hivatal számos szakmai és térségi egyeztető fórumot szervezett.

 

Elsőként a „Helyzetfeltárás” című részanyag került a közgyűlés elé, amelyet a testület 2012. november 23-án, a közgyűlés el is fogadott. A következő feladat a megyei területfejlesztési koncepció javaslattételi fázisának kidolgozása volt. Ennek a dokumentumnak az egyre részletesebb változatai – az önkormányzati, gazdasági és civil partnerekkel történt egyeztetéseket követően – rendre a közgyűlés elé kerültek.

 

A tematikus és területi fórumok, valamint az írásban érkezett észrevételek alapján az Universitas-Győr Nonprofit Kft. vezette tervezői csapat elkészítette a Győr-Moson-Sopron megye területfejlesztési koncepciója című dokumentumot. Az egyhangú döntéssel jóváhagyott új megyei területfejlesztési koncepció megfelel mindazoknak az elvárásoknak, amelyeket a vonatkozó jogszabályok a jóváhagyás előfeltételeként rögzítenek, vagyis összhangban van az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióval, rendelkezik Győr és Sopron megyei jogú városok önkormányzatainak egyetértő, a megyei koncepciót jóváhagyó határozataival rendelkezik az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által jóváhagyott területi, környezeti hatásvizsgálattal, és megkapta a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium támogató állásfoglalását. – számolt be a Megyei Önkormányzat.

 

 

Papp Zsolt