Egy tál bizalom

Győr+
2014.02.19. 12:12

A győri Rotary Club nemcsak meleg ebédet adott a rászorulóknak, hanem annak a hitét is, hogy nincsenek egyedül, figyelnek rájuk, felelősséget éreznek irántuk.

Babgulyást tálaltak fel az elesetteknek a győri Szarvas utcában. Olyan egytálételt, amit szeretnek, ami laktató. A Rotary Club tagjai adták az alapanyagot, ők osztották az ételt, amit a Nyugatmagyarországi Vendéglátó Zrt. győri konyháján főztek meg az ott dolgozók.

Dr. Horváth Zoltán, a Rotary Club elnöke az emberi személyiség fontos vonásának tartja, hogy jobban szeretünk adni, mint kapni.

 

 

Minden rászoruló ember külön sors, saját, egyedi története van arról, hogyan vezetett az életútja idáig – mondja dr. Horváth Zoltán, aki szerint fontos tudatosítani ezekkel az emberekkel: nem hagyják a sorsukra őket.

 

A Rotary Clubban egyébként régi hagyománya van az ételosztásnak. Fónai László, a klub tagja, ennek a mostani akciónak a szervezője azt mondja: a rászorulók már várják őket, s nem csupán az ebéd miatt, hanem azért, hogy együtt érző, segítő szót kapjanak. Az önzetlen jótékonyság egyre nagyobb szerepet kap a Rotary életében, teszi hozzá.

 

 

 

Sütő Csaba, a hajléktalanokat segítő szolgálat vezetője fontos értéknek tartja, hogy minden ilyen kezdeményezés ráirányítja a társadalom figyelmét az elesett emberek, csoportok kiszolgáltatottságára, helyzetére.

 

Ezeken az ebédeken, nem csak ételt vesznek magukhoz az emberek, hanem megosztják gondjaikat, megismerkednek egymással. Az is megtörtént, hogy valaki a gyerekkori ismerősével találkozott ezen a helyen, és azóta támogatják egymást, tudtuk meg Sütő Csabától

 

gyorplusz.hu

Fotó: Marcali Gábor