Polgári Védelmi Nap 2014

Győr+
2014.03.04. 15:52

A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetség és Győr Megyei Jogú Város közös rendezvényén zsúfolásig megtelt a Városháza Zechmeister terme.

Simon Róbert Balázs alpolgármester köszöntőjét követően Funk József nyá. mk. pv. ezredes, megyei elnök üdvözölte a résztvevőket. A megnyitó után a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai, Horváth Csaba és Pusztai Patrícia énekeltek.

 

 

Az ünnepi beszédet Csepi László tűzoltó alezredes, megyei titkár tartotta. Ebben kitért a polgári védelem kezdeti feladataira, ezek közül is főleg a lakosság felkészítésére, a képzésekre és az ifjúság felkészítésére. „ Nincs semmi új a nap alatt!” vont párhuzamot a szónok a múltbéli és a jelenlegi feladatok között. Hiszen akkor polgári légvédelmi bizottságok alakultak, ma járási védelmi bizottságnak hívjuk, szinte hasonló összetétellel. Igaz, mind a társadalmi, mind a jogszabályi környezet sokat változott. Végezetül megköszönte a meghívott vendégeknek, a régi „pévés” kollégáknak, akik közül többen 15-20 év után először jelentek meg rendezvényen, az elvégzett munkát.

 

Ezt követően Funk József ezredes, megyei elnök emléklapot és emlékplakettet adott át a társszervek vezetőinek, képviselőinek, az elmúlt évben történt események kezelésében közreműködő polgármestereknek és közbiztonsági referenseknek, végezetül a találkozás emlékéül a régi kollégáknak. A Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai szavalatával és a Szózat hangjaival ért véget az ünnepség.