Nálunk is indul a „Tegyünk együtt a gyermekekért” program

Győr+
2014.03.05. 16:49

Az egészséges szemléletet nem lehet elég korán elültetni a gyerekekben, hiszen nem mindegy, milyen szokások rögzülnek bennük: naponta egy csokit, vagy inkább egy almát esznek szívesebben.

A statisztikák szerint Magyarországon minden negyedik 7-14 éves gyermek elhízott vagy túlsúlyos, mert egészségtelenül táplálkoznak és keveset mozognak. Ezért hívta életre a „Tegyünk együtt a gyermekekért” elnevezésű programot a Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft., melynek keretében a 11-12 éves gyermekek játszva sajátíthatják el az egészséges életmód alapelveit. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége bevonásával elkészült programban eddig több mint 5600 gyermek vett részt, s most a csatlakozó győri iskolákban is megmutatják, mire kell figyelniük a kiegyensúlyozott étkezés kapcsán, s rávilágítanak, a rendszeres testmozgás által az iskolában is jobban teljesíthetnek. Először a pedagógusokat szakmai tréningen készítik fel az egészséges életmód hatékony, interaktív tanítására, majd a szakemberek elmennek az iskolákba, s játékos osztályfőnöki órákat tartanak az 5. osztályos gyerekeknek.

 

 

 

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester a programmal kapcsolatban kiemelte, a gyerekek könnyebben terelhetőek a helyes irányba, a családnak, s a pedagógusoknak is ösztönözni kell őket az egészséges életmódra és a kisebbeken keresztül a szülők szemléletét is formálni lehet.

 

Zoljánszky Alexandra

Fotó: O. Jakócs Péter