Táblák a tisztaságért

Győr+
2014.03.13. 14:16

Radnóti Ákos kezdeményezésére új, figyelemfelkeltő táblákat helyezett ki a Győr-Szol Adyvárosban.

 

Az érintett városrész az egyik legtisztábbnak számít Győrben, sokan mégsem foglalkoznak azzal, hogy rendben tartsák környezetüket. Az elmúlt időszakban több mint 100 hulladékgyűjtő edény került ki a parkokba és az utcákra, úgy tűnik sok esetben hiába. Radnóti Ákos, önkormányzati képviselő lakossági kérésre kezdeményezte a csütörtökön , a Győr-Szol munkatársai segítségével felszerelt, nagyméretű táblák kihelyezését.

„Óvnunk kellene az értékeinket, hiszen nagyon sok mindent felújítottunk Adyvárosban, így például a sportpályákat, a tavat, de parkosítottunk is, új padokat helyeztünk ki, fákat ültettünk, sajnos mégis sok a rongálás, az állattartók pedig nem szedik össze az ürüléket. Ezért döntöttem úgy, hogy a városrész három különböző helyszínére kikerüljenek a táblák, melyek remélhetőleg a környezettudatos magatartásra ösztönzik azokat, akik eddig szándékosan kárt tettek Adyvárosban” – érvelt Radnóti Ákos.

Az önkormányzati képviselő hozzátette a lakosság többsége természetesen ügyel a rendre, mégis akadnak olyanok, akik nem törődve a tiszta és rendezett környékkel, szándékosan kárt tesznek a mások által óvott környezetben. „Mindenki olvassa el az üzenetet és gondolkodjon el rajta, hiszen ha bármilyen rongálás történik, azt is közös pénzünkből kell helyreállítani” – tette hozzá a képviselő.

 

Csapucha Adrienn