Kovács Albert és Vitéz Péter hangját hallani nem csak azért volt nagyon jó, mert az ember már csak ilyen: aggódik a másikért. Azért is élmény volt beszélgetni, mert egyrészt még mindig rácsodálkozom a technikai fejlődésre: Kirgizisztánból hívtak, a Pobeda-expedíció kellős közepéről. És újra csak meggyőződtem róla: hihetetlen sportemberek, igazi vagány személyiségek.

Pénteken számoltunk be róla, hogy a győri hegymászók, Kovács Albert és Vitéz Péter újra az alaptáborban van, s mára ígértek bővebb információkat. Amellett, hogy ismét posztoltak a Hópárduc Expedíció-Sorozat hivatalos közösségi oldalán, a Győr+ Média képviseletében telefonon is beszélhettem velük. Na persze, nem minden nehézség nélkül, hiszen szakadt a hó, jöttek-mentek a hófelhők, így sokadszorra jött össze a kapcsolat, de akkor is fantasztikus a technika, hiszen lehetővé tette, hogy halljam a hangjukat. Egy darabig… Utána már csak sms-ezni tudtunk, köszönhetően a műholdas összeköttetésnek. Ami a legfontosabb: jól vannak és a családjukkal is rendszeresen tudják tartani a kapcsolatot. Ez hatalmas dolog az itthon maradottaknak és biztos vagyok benne, hogy Albertnek és Péternek is sokat jelent.

Térjünk most már rá arra, meddig is jutottak el egyelőre a győri extrém sportolók, és hogy most hogyan tovább:

”A negyedik táborig értünk fel, de az időjárás nem engedett bennünket tovább. Hatalmas fent a hómennyiség, rengeteget kellett volna kitaposni nagyon meredek felszínen, ami omlás- és lavinaveszélyes. Úgyhogy ezt elengedtük egy picit, és lejöttünk az alaptáborba. 2000 szintet ereszkedtünk egy nap alatt, ami körülbelül 9 órás nehéz és fárasztó menetélés volt lefelé. Most itt vagyunk az alaptáborban, ahol 4-5 napot biztos eltöltünk. Pihenünk, töltekezünk és igyekszünk minél több energiát magunkhoz venni” – mesélte Albert, s ez utóbbi egyébként azt jelenti, hogy a srácok próbálnak rendszeresen és rendesen enni. Az alaptáborban erre megvan a lehetőség, s bár ahogy mesélték, nem éppen a legjobb a konyha, de pont elég és ehető. Eközben folyamatosan figyelik majd az időjárást, hogy mikor is a legideálisabb újra nekiindulni, s akkor Albert és Péter már a csúcstámadást kezdi majd meg.

„A csúcstámadás a gyakorlatban azt jelenti, hogy elindulunk felfelé, táborról-táborra megyünk. Úgy tervezzük, hogy 7-8 napba fog beletelni, míg a csúcsról megfordulunk, s majd visszatérünk ide az alaptáborba. De persze lehet, hogy a végén egy kicsivel több lesz, meglátjuk. Erre rendezkedtünk be. A kettes és a négyes táborban vannak felszereléseink, úgyhogy ha az időjárás is engedi, minden adott ahhoz, hogy ebből egy sikeres mászás lesz” – részletezte Albert, s laikusként persze, hogy megkérdeztem, hogy akkor ezek szerint már járt úton indulnak neki újból? Persze túl szép lenne, de most már ezt is tudom a hegymászásról.

„A járt út az akkor működik, ha van kitaposott nyom, most csak azt tudjuk, merre kell menni” – folytatta a tapasztalt hegymászó. „Viszont ha nincs nyom, akkor 30-40 centiméter havat kell újrataposni. Ezt úgy képzeld el, mintha egy lépcsőzőgépen mennél egész nap…”

„Lefele már nem találtuk meg ugyanazt a nyomvonalat, amin feljutottunk, mert leesik az Albert által is említett 30-40 centiméter hó, s az útvonal egyszerűen eltűnik, nincs meg” – tette hozzá Vitéz Péter, s elég rémisztően hangzott, hogy ha nincs iránytűd, vagy nem jelölöd pontosan az utadat, le sem találsz a hegyről.

„Nagyon képben kell lenni! Mindkettőnknek van okosórája, azokba folyamatosan mentjük a pontokat. A lefele utunk úgy történt, hogy elindultunk 6000 méteren, ahol gyönyörű napsütés volt, mindent láttunk. Aztán beleereszkedtünk egy felhőzetbe – ami nagyjából egy 500 méteres szinttartományt jelentett – és máris óriási ködben haladtunk tovább lefele. Majd megint jött egy kis napsütés, majd megint hóesés, úgyhogy a 2000 méteres süllyedés alatt mindent megtapasztaltunk a nyártól a télig, a hóeséstől a napsütésig, na meg a ködfátyolt is. Előfordul, hogy elindulsz -20 fokban, s mire leereszkedsz, ott már +35 fok fogad. Szóval ez elég kemény.”

„Öltözünk-vetkőzünk, öltözünk-vetkőzünk. Próbálkozunk egy nap többször is alkalmazkodni, de a meleg és a hideg is ugyanolyan kimerítő” – mesélte nevetve Albert, majd ugyanilyen jókedvűen mesélt tovább az alvásról is, ami leginkább Péternek megy, amíg ő őrt áll a hóesésben. Szükség is van az éberségre, hiszen ha hótakaró lepi el a sátor szellőző-nyílásait, annak tragédia is lehet a vége: ha nem figyelnek, gyakorlatilag megfulladhatnak álmukban.

Ahogy mesélték, ezen a hegyen nincs sok hegymászó, rajtuk kívül jelenleg egy 5 fős iráni csapat tartózkodik ott, sajnos közülük ketten már eltűntek. „Egyikük a szemünk láttára zuhant le, a másikuk a csúcs elérése után a kínai oldalra csúszott…”

Az egyikük Mehri Jafari, brit ügyvéd és iráni emberjogi ügyvéd. Az explorersweb.com szombaton azt írta, hogy sürgős keresés és mentési misszió folyik az iráni hegymászónő miatt, illetve több Facebook-bejegyzés is található a #RescuMehri alatt. Családja és barátai hisznek benne, hogy a hegymászónőt élve megtalálják, és keresésére szólítják fel a mentőcsapatokat, a szervezőket és a hatóságokat is. Illetve, mindenkit kérnek a bejegyzésekben: imádkozzanak az extrém sportolóért, aki három napja tűnt el és azóta semmi hír róla…

Egy ukrán csapatról is meséltek a fiúk, akik elvileg szintén elérték a csúcsot, s már lefele tartanak. Velük nem találkoztak, mert a 7 fős társaságuk máshol akklimatizálódott, csak a csúcshódításra érkeztek meg.

Vitéz Péter egyébként most társa először Kovács Albertnek egy ilyen nagyszabású expedíción, így adta magát a kérdés, hogy egy kicsit kifaggassuk, hogy érzi magát, azt kapta-e, amire számított. Szerencsére, ahogy várni lehetett, Péter roppant lelkes és pozitív, hangjából sugárzott, hogy jó döntést hozott mikor csatlakozott:

„Minden itteni tapasztalat új nekem. Új a magasság, de a szervezetem jól bírja. Minden újat próbálok nem csak teljesíteni, de megélni is. Szívom magamba a kihívásokat és az élményeket. Rengeteget tanulok a magashegyről, a mászásról és magamról. Albert igazán profi és tapasztalt, a legjobbtól tanulok. Hogy erre számítottam-e? Igen! Sok új élményre, kihívásra, tapasztalatra! Imádom! – zárta Péter és ennél jobb zárszó egyelőre azt hiszem, nincs is.

A Facebook-bejegyzés szövegét itt is elolvashatod:
„Kis képes összefoglalóban mutatnánk meg, mi is zajlik egy ilyen expedición. Nyilván mindent nem lehet képek és videók formájában megmutatni, viszont egy kicsit közelebb kerülhettek ehhez a világhoz. A több hetes magashegyi mászás igénybe veszi a testet és az elmét egyaránt. Egy napon van hogy átéljük a 4 évszakot. Reggel kemény fagyban (-20) indulunk el, később már égető napsugárzásnak(+35) vagyunk kitéve. A szervezetünk is reagál erre keményen. Az arcunkon nap égési sérülések az ajkunk felhójagosodik, a rengeteg napvédő krém (50faktor) ellenére. A lábunk állandóan párában dunsztolódik a bakancsban. Folyamatosan iszunk, ennek ellenére a kiszáradás veszélye fenyeget nap mint nap. 5000méteren legalább 4-5 liter folyadékot kellene bevinni. Ezt olvasztott hóból nyerjük.Mindezek ellenére ez egy csodás világ. Imádom ezt a mennyei világot ahol letisztul minden emberi érték. Akkor létezel ha ismered magad és tudod mire vagy képes. Hinned kell hogy eléred a célod. Jóban kell lenni a hegy szellemével is, mert övé az utolsó szó. Igen a legfontosabb dolog hogy tudni kell hol fordulj meg. Ez a hegy az idén is megmutatta hogy könyörtelen azokkal akik alá becsülik. A sikerhez sokmindennek kell összeállni a végjátékban. Nem elég jó pozícióban lenni a csúcs támadáskor. Kell, hogy legyen erőd a finisre, legyen tiszta idő a csúcsmászásra, időben vissza kell érj a menedéket adó sátradhoz, és maradjon erőd lejönni a hegyről. Egy hegyet nem megmászni a nehéz, hanem lejönni róla.”