A magyar irodalom egyik leghíresebb, emblematikus történetét mutatja be a Győri Nemzeti Színház szombaton Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét láthatjuk a Kossuth-díjas Bezerédi Zoltán rendezésében, vele beszélgettünk.
Móricz 1928-ban írta regényét, de a színdarab írásával sokat gyötrődött, a teátrumokban is szívesebben nyúlnak a regényhez. Mikor a Nemzeti Színházban rendezte az Úri murit, azt nyilatkozta, nagyon izgatja a darab. Győrben is megmaradtak az érzései?
Mindig felizgatja az embert, ha egy jó művel foglalkozhat, egy ilyen nívós írót vehet elő. Nagyszerű szerzőről van szó, ha a mai élő irodalmat nézem, majdnem mindenki Móriczra hivatkozik, mint etalonra.
Két vonulata van a műnek, a darabbeli férfiak életének, az egyik a munka, a társadalmi élet, a másik pedig a magánélet.
Tulajdonképpen a főszereplő egy lelki és gazdasági válságban lévő ember. Amikor ez a kettő összeadódik, abból halál lesz. Mindaz, amit ő gondol az alföldi gazdálkodásról, megbukik, hiszen a külföldi gyakorlat nem honosítható, azon a talajon nem tud dinnyét, virágokat termeszteni. Ráadásul a magánéletében amiben csak lehet, mellényúl.
Közben ott a „sírva vigad a magyar”, meg az „egyszer élünk” szemlélet. Tükröt tart Móricz Zsigmond?
Nem, ő néprajzos volt, leírta, amit látott. Az alföldi emberek életében abban az időben az egyetlen társadalmi hely a kocsma volt, ahol a férfiak megbeszélték a világ dolgait, s természetesen minél rosszabbul álltak, annál nagyobb mennyiségű alkohol fogyott.
S a kocsmának „minden téglája élő tanúja a magára maradt magyar temperamentum vergődő és verekedő tombolásának” – írja Móricz. Szóval ez nem egy mai korkép.
Így semmiképpen. Ez egy magánéleti darab. De azért ha belegondolok, a férfisorsnak van egy önpusztító része minden társadalmi rendszerben, aminek az egyik ilyen szegmense az alkohol.
A nők is kapnak meghívást ebbe a „kanmuriba”?
Meg kell nézni az előadásban, hogy hol vannak a nők. Sehol.
Azt várják a többek között alkoholban, tehetetlenségben tobzódó férfiak a nőktől, hogy megmentsék őket?
Igen, abszolút, de gőgös módon kizárják őket. Képtelenek meghallani a nőket, inkább az önpusztítást választják.
S közben autentikus népzenére mulatnak.
Móricz egy időben volt néprajzkutató Kodállyal, így elkezdtünk autentikus zenéket keresni a darabhoz. Ezekre a dalokra már nem emlékezhetünk, mégis annyira közel állnak hozzánk. Izgalmas kocsmazenét állítottunk össze, ám az egyetlen igazán ismert dal, az Én vagyok a kunsági fi,ezt nem lehetett kikerülni, hiszen közép-magyarországi dalokat válogattunk, de a többit a kutatás előttig soha nem hallottam.
Zoljánszky Alexandra
Fotó: Győri Nemzeti Színház