Ismét Győrben a Fesztivál Szövetség

Győr+
2014.03.17. 13:38

Az őszi közgyűlése után ezúttal szakmai napot rendezett a Magyar Fesztivál Szövetség városunkban…

A Nyugat-dunántúl Turisztikai Régió Regionális szakmai napját a győri városházán rendezte a szövetség, amelyre a régióban dolgozó turisztikai szakembereket várták. Elekes Zoltán, a szövetség alelnöke lapunknak elmondta, a Magyar Turizmus Zrt-vel közösen szervezett programsorozat tervezésekor nem volt kérdés, hogy a nyugat-dunántúli állomás éppen Győr lesz, hiszen gazdag fesztivál-életével, turizmusának dinamikus fejlődésével az ország egyik fontos idegenforgalmi központja. Az alelnök kifejtette, a szakmai program célja, hogy a fesztiválszervezőknek segítséget nyújtsanak egy sikeres turisztikai évad lebonyolításához, amelyben szerepet játszhat például a tematikus programcsomagok közös összeállítása, de a különböző, technikai jellegű információk, mint például a rendezvények hatóságok általi engedélyeztetésének bemutatása is.

 

 

A nap során Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-Dunántúli Turisztikai Régiójának marketing igazgatója adta át a Nyugat-Dunántúli Turisztikai Régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye címeit. Ezt az elismerést két évvel ezelőtt öt győri program is elnyerte, a Győrkőcfesztivál, a Barokk Esküvő, a, Magyar Táncfesztivál, az Advent Győrben és az Öt Templom Fesztivál minősítése öt évre szól, vagyis 2017-ig kiemelt fesztiválok. A régióból ezúttal hat rendezvény nyerte el a címert, így összesen 29 esemény tartozik a körbe. Tama István kérdésünkre úgy fogalmazott, Győr a régió minőségi fesztiválokkal legjobban ellátott városa, nem véletlen, hogy a cím újoncait is itt köszöntötték.

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter