FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE: Varga Lászlóné és Erdős László a Szent László-érmes

Győr+
2014.05.27. 14:18

Nem a szokásos időpontban, de rendes ülését tartja a közgyűlés.

Huszonegy képviselő van jelen.

Először a napokban elhunyt Gangl Andrásra, egykori önkormányzati képviselőre emlékeztek egy perces néma felállással.

Első napirendként 21 igen szavazattal elfogadták az idei költségvetésről szóló rendelet módosítását.

Vita nélkül átment még két napirendi pont, egyhangú szavazással.

Most a megyei településfejlesztési programot tárgyalják.

Dr. Neupor Zsolt (DK) szól hozzá. Azt kérdezi, hogy a színházépület felújítása miért nem szerepel a programlistán.

 

 

Mi lesz az olajgyár területén? – érdeklődik.Azt is tudakolja, hogy miért a győri programlistán szerepel a megyeháza felújítása.

 

Dr. Csörgits Lajos aljegyző válaszol: megyei programtervről van szó. Simon Róbert Balázs alpolgármester: a színház ügyében lobbitevékenység zajlik, már elkezdtek tárgyalni róla, hogy a színház terének felújítása mellett az épület is megújuljon.

 

 

Az olajgyár helyéről Borkai Zsolt beszél. Az olimpiai falu megépítésére több területet jelöl ki, a Győr-Szol elindította a terület megvásárlásának folyamatát. A tervek szerint lakások létesülnek a 2017-es olimpiai fesztiválhoz kapcsolódóan.

Az illegális szemétlerakó helyek felszámolására tett intézkedések esélyeiről kérdez Vörös Gyula (független) képviselő. Sági Géza, a Győr-Szol vezérigazgatója válaszában arról szól, hogy a szolgáltatónak kevés jogi eszköze van. A szemléletformálás a legfontosabb. Együttműködnek a lakossággal, a közterületfelügyelettel és a rendőrséggel is.

 

Dr. Sík Sándor (Fidesz-KDNP) az illegálisan lerakott szemét győrszentiváni felszámolásában közreműködőknek mond köszönetet.

 

Már a a 13. napirendnél tartanak, eddig mindent egyhanúlag fogadtak el.

 

Zárt ülésen döntöttek a Szent László-érmekről .Az idén Varga Lászlóné, a NAV regionális főigazgatója és Erdős László, a Révai gimnázium tanára érdemelte ki a rangos kitüntetést.

 

Vörös Gyula napirend után az Eötvös park fakivágásait sérelmezte. Borkai Zsolt polgármester elmondta: engedéllyel vágták ki a fákat, s a környező iskolákkal egyetértésben létesítenek műfűves pályákat a parkban.

 

A közgyűlés véget ért.