Túl a félidei munkákon az adyvárosi tónál

Győr+
2014.06.03. 10:07

Látványos szakaszához érkezett az adyvárosi (I.sz.) tározózó tavalyi első ütemű rehabilitációja és megújítása után az idén májusban beharangozott második ütemű fejlesztése, melyről Radnóti Ákos, a körzet önkormányzati képviselője számolt be.

A tó körül csaknem teljesen kész a sétány, mely térkővel lett burkolva, emellett a tó körül elkészült már 3 olyan új járdaszakasz is, ami a sétány megközelítését szolgálja, s eddig nem volt szilárd burkolatú, s rendszeresen poros, sáros területen lehetett csak eljutni hozzá. Radnóti Ákos hozzátette, hogy a napokban már kikerült az új köztéri interaktív üzenőfal is-mely elemeinek kihelyezésében maga is segédkezett-, mely a tó átadása után válik láthatóvá és elhelyezték a szakemberek a természetes kőből készült nagyméretű ülőköveket is, s a napokban történik meg a közvilágítás cseréje is. A képviselő elmondta, hogy a munkák nagy részén már túl vannak, s jövő hét végére már minden kész lesz. Az utolsó szakasz során visszakerülnek a köztéri padok, s a sok régi mellett újak is lesznek, illetve rengeteg virágláda is kihelyezésre kerül,s a szökőkút is megújul, a környezet megóvása érdekében kamera is kihelyezésre kerül és lesznek meglepetések is.

 

 

 

A képviselő köszöni az adyvárosiak türelmét és úgy véli, megérte a munkákkal járó zaj és kellemetlenség, mivel egy olyan színfoltja lesz ez a tó-és környéke a városrésznek, amire nem csak az itteniek, hanem minden győri büszke lesz majd.

 

Fotó: Marcali Gábor