Összetartozásunkat ünnepeljük

Győr+
2014.06.04. 11:49

Egy csipetnyi Erdély költözött a Városházára a Nemzeti Összetartozás Napján.

A Magyar Országgyűlés június 4-ét 2010-ben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává. A győri önkormányzat az idén is az Országzászlónál emlékezett. Simon Róbert Balázs alpolgármester, országgyűlési képviselő beszédében úgy fogalmazott, június 4. nemzetünk meghatározó tragédiája. Ez az a nap, amikor országunk területének kétharmadát elcsatolták, a magyarság egyharmada az új határokon kívülre került. „Négy évvel ezelőtt az Országgyűlés olyan döntést hozott, amelyre méltán lehetünk büszkék: elfogadták a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt. Kilenc évtized után e napnak nevet tudtunk adni.

 

 

Ezt a jogszabályt már régen váruk és várták mindazok, akik szenvedtek attól, hogy a magyar állam mindaddig nem mondta ki, hogy minden tragédia és szétszakítottság ellenére a magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.” Az alpolgármester kiemelte, a Nemzeti Összetartozás Napja a valódi európaiság napja is. „Mert a közös Európa számunkra nem a nagyhatalmak által diktált gazdasági vállalkozás, hanem egyenrangú felek szabad együttműködése. Európa nekünk nem a nemzeti önfeladásról, valamiféle új „internacionalizmusról”, hanem a kölcsönösen tisztelt nemzeti önazonosságról és nemzeti érdekről szól. Hozzátette, ezért nem engedünk a kettős állampolgárság intézményéből, ezért nem engedünk a határmenti együttműködésekből és ezért támogatjuk, hogy minden szomszédos ország magyar közössége kerüljön be az unióba. „A mögöttem álló emlékmű hirdeti azt is, hogy a kultúránkban, a nyelvünkben, az emberi kapcsolatainkban és a lelkünkben, olyan mélyen él az összetartozás élménye, hogy ez az érzés az államhatároknál nem áll meg.”

 

 

Az Összetartozás Napján egy különleges kiállítás nyílt a Városháza aulájában, ahol a Cifra Műhely Közhasznú Kulturális Egyesület egy cifra szobát épített fel. Az egyedülálló kiállítási anyag egy erdélyi faluból, Mérából származó cifra, vagy tiszta szoba teljes bútorzatát és tárgyait mutatja be. „A Mérából való szobabelső jól tükrözi a kalotaszegiek makacs kiállását magyarságuk mellett.” – fogalmazott a kiállítás megnyitóján Kelemen László a Hagyományok Házának főigazgatója. Mint mondja, a Kolozsvárhoz közeli Mérán, ahogy Kalotaszegen általában a mai napig büszkék magyarságukra, ez nem csak tárgyaikban, népviseletükben, táncaikban, zenéjükben, de mindennapi életükben is visszatükröződik. Az ő életfelfogásuk tehát jó példa lehet minden magyar számára.

 

 

Deésy Gábor Ádám, a Cifra Műhely Egyesület elnöke hozzátette, a Városházán nyílt kiállítás jól mutatja azt a kulturális gazdagságot, amivel a magyar nemzet rendelkezik. „Szervezetük küldetése éppen az, hogy minél többen megismerjék ezeket a kincseket, amik magyarságunk erős gyökerei is egyben. Remélem, hogy a jelenlévők kedvet kaptak, hogy jobban megismerjék Erdélyt, vagy a többi határon túli magyar vidéket, mert az összetartozásunk érzése bontja le a határokat.”

 

 

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter