Kitüntetések a városi Semmelweis Napon

Győr+
2014.07.03. 02:59

A Semmelweis Ignác születésének évfordulójához kötődő ünnepen adták át a Győr Város Egészségügyéért és a Győr Város Szociálpolitikájáért díjakat…

A városi ünnepségen Borkai Zsolt polgármester megemlékezett Semmelweis Ignác Fülöpről, aki 196 évvel ezelőtt, 1818. július 1-jén született. A jeles szülész, egész életében harcolt a tudatlanság és az ebből következő méltatlan halál ellen.„A legfontosabbért küzdött, az anyákért és gyermekeik életéért és jövőjükért. Példát adott nekünk elhivatottságból, becsületből, emberszeretetből.”

 

 

A polgármester kifejtette, az önkormányzat eltökélt és következetes szemlélete az, hogy ne maradjanak magukra a családok, az idős emberek, a hajlék nélkül élők, vagy a gyerekek. Ezért fejlesztik folyamatosan a város szociális szolgáltatásait. „Igyekszünk rendelőket felújítani, a szakembereket támogatni, a kérésekre gyorsan és hatékonyan reagálni. Győrben jelentős mértékben támogatjuk az egészségügyet és a szociális területet, ezért engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a kollégáimnak, akik szívvel-lélekkel végzik a munkájukat.„

 

 

Az ünnepségen a szakemberek nevében Dr. Pesztenlehrer István főorvos emlékezett Semmelweis Ignácra, majd Borkai Zsolt polgármester és Szabó Erik a Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság elnöke adta át a „Győr Város Egészségügyéért” kitüntetéseket. Az elismerésben részesült Dr. Horváth Mária háziorvos, aki 32 éven keresztül a körzetében lakók három generációját gyógyította. Háziorvosi munkája mellett, szociális otthoni orvosi, iskolaorvosi és üzemorvosi feladatokat is ellátott. Az 1990-es évektől két egyetem is felkérte hallgatóinak, rezidenseinek gyakorlati oktatására. 2014. február 1-jétől nyugdíjas.

 

 

Ebben az elismerésben részesült Kapus Mariann fogászati prevenciós asszisztens is, aki pályáját 1977-ben kezdte. Szervezte az óvodás- és iskoláskorú gyermekek fogászati szűrését, a szájhigiéné elméleti oktatását és ennek gyakorlati megvalósítását. Az Országos Prevenciós Bizottság pályázatán pályamunkájával díjat nyert. A prevenciós kongresszusok aktív résztvevője. Rendszeresen segíti a helyi WHO-os rendezvények, szűrések megszervezését.

 

 

Győr Város Szociálpolitikájáért” díjat vehetett át Vörös Mária családgondozó, aki a Családsegítő Szolgálathoz 1998 novemberében került, 1999-ben megbízást kapott az Újvárosi Családsegítő Központ vezetésére, amely feladatot nyugdíjazásáig, 2014. február 27-ig látta el. Munkájában nagy hangsúlyt fektetett a családokkal való közvetlenebb kapcsolat kialakítására. A gyermekekkel való foglalkozást mindig szívügyének tekintette. Rendszeresen korrepetált, és csoportfoglalkozásokat tartott. Tereptanárként a főiskolai hallgatók számára oldott légkört biztosított.

 

 

Ugyancsak ” Győr Város Szociálpolitikájáért ” kitüntetésben részesült Szalay László karbantartási csoportvezető is, aki 2005-től az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény munkatársa. Az első időkben karbantartó villanyszerelőként dolgozott, majd 2008 óta a Műszaki Ellátó Szervezet karbantartási csoportvezetőjeként látja el nagy szervezőkészséggel, elkötelezettséggel, magas szintű szakmai felkészültséggel a műszaki karbantartási, fenntartási feladatokat. A nap 24 órájában készen áll a szociális és közoktatási intézmények műszakilag zavartalan működésének biztosítása érdekében.

Az ünnepségen jutalomban részesültek az egészségügyi, szociális és gyermekjóléti területen kiemelkedő munkát végző munkatársak is.

 

A napokban az Egészséges Nemzedékért Alapítvány és a Győr-Szigetiek Baráti Köre is megemlékezést tartott a Győr-Szigeti Gyermekorvosi Rendelőben. Dr. Schmidt Péter az Alapítvány és a Baráti Kör elnöke méltatta Semmelweis Ignác munkásságát, majd Borkai Zsolt polgármester elismerő oklevelet adományozott dr.Tardos Károly címzetes főorvosnak, Dr. Gyarmathy László főorvosnak, Nagy István fotóművésznek és dr.Váradiné Marczali Piroska tanárnőnek az Alapellátási Szabadegyetem sikeres megvalósítása érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért.

 

Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor