Takaros ház a Diligens családé. A fehér homlokzat, az ápolt kert, a mértékkel elegáns porta olyan barátsággal simul a szomszédokhoz, mintha ugyanazt gondolná a világról mindenki, aki a Pannónia utcában él. Diligens Tibor a lánykéréssel végződő udvarlós hőskort is számolva, negyven éve ismerkedik Szabadheggyel, s ma már biztos benne, nincs a városban még egy ilyen jól lakható környék.
A dicséret szerint van elegendő kereskedés és szolgáltató, közel a kórház, a Belváros, aki meg messzebbre indulna, könnyen talál országutat a szélrózsa bármely irányába. Ha máshonnan nézi, a sokarcú Szabadhegy, a változatosság gyönyörködteti az embert, jól megférnek itt egymás mellett az urbánus meg a népies hangulatok. A panelházak, amennyire tőlük telik, emberi léptékűek és zöldbe ágyazottak, meglepően szép lakásokkal, míg a családi házas kis utcák kertjeiben akár piacozó őstermelők is gazdálkodhatnak kedvükre. Az udvaron traktor, mintha falun lennénk, s olyan is akad, aki lovakat tart, kocsiztatja a gyerekeket, népszerű vállalkozóként.
Házigazdám a maga részéről a munkások táborát gyarapítja, négyhengeres motorokat szerel az Audi-gyár egyik csarnokában. Azt meséli, a Rejtő-iskolában érettségizett, s harmincnégy évig, mindaddig a Lenszövőben dolgozott technikusként, művezetőként, ameddig remélni lehetett a textilipar túlélését. Az Audi egy másik bolygó, óriás gépezet, amit műszakonként több ezer ember szervezett munkája működtet. A soron dolgozóknak a büfétől a hófehér pólóig extra kiszolgálás jár, de tartani kell a tempót és a minőséget. A házi szóbeszéd szerint még a NASA is nagyobb hibaszázalékkal dolgozik, a houstoni űrrepülőket több baj éri útközben, mint a győri autókat. Azt persze egyéne válogatja, kinek mennyi jutott pontosságból, fegyelemből. Aki nem bírja, elmegy, aki marad, az évek múltával egyre több elismeréssel, egyre magasabb fizetéssel számolhat.
Csendes a Pannónia utcai ház, a nagylányok távol, a feleség üdítővel meg aprósüteménnyel terítette meg az asztalt, aztán munkába sietett. Későn nyitó, későn záró boltot vezet a Belvárosban, amikor egész nap dolgozik, a férjre marad a fűnyírás, a virágok locsolása, a bevásárlás. Ez utóbbi nem férfinak való mulatság, házigazdám is inkább azt a részt szereti benne, amelyikben találkozni, beszélgetni lehet a környékbeliekkel. Egyrészt mindenki ismer mindenkit, Szabadhegy lakói figyelnek, vigyáznak egymásra, másrészt meg Diligens Tibor afféle önkéntes, másodállású közéleti ember, akitől érdemes megkérdezni ezt-azt. Rendszerváltáskor keveredett bele a politikába, ami véleménye szerint nem ördögtől való találmány, hiszen rezsiről, közlekedésről, gyerektámogatásról, csupa fontos dologról szól. A hétköznapi ügyekről, bajokról beszélgetni kell, mert ez a megoldás első lépése.
Azt mondja Diligens Tibor, olyan a város, amilyenek a benne élő emberek, s ez így volt mindig, az apja meg a nagyapja idejében is. A felmenők mindkét ágon magabiztos, jól kereső munkásemberként élték meg a huszadik századot, a papa Trabanttal járt maszekolni és házat épített a családnak, a nagyszülők meg öt gyereket neveltek egy fizetésből, polgári jólétben. Itt senki sem történész, de nagyon úgy néz ki, bármilyen a rendszer, az ember dolga az, hogy boldoguljon benne, tisztességgel dolgozzon a maga meg a mások sorsának jobbra fordításán. Közösségi ember vagyok, mondja búcsúzóul házigazdám, hozzáfűzve, annak idején minden hétvégéjét az Apor-iskola építésével töltötte. Ez nem áldozat, hanem életforma. Ott volt a helye, ott érezte jól magát.
Győr
„Kevéssel maradtam le arról, hogy szülővárosomnak mondhassam Győrt. Az történt, hogy valami csúnya járvány miatt lezárták a városi kórházat, így anyám otthon, Győrszentivánon hozott a világra. A falut a születésem után csatolták Győrhöz.”
Egyház
„Javunkra válna, ha több feladatot adnánk át az egyháznak. Amit ők az oktatásban, az egészségügyben végeznek, az több, mint amire a napi gondjaikkal küzdő civil, világi szakemberek képesek. Egyébként is kellemes, okos emberek a mi papjaink, érdemes odafigyelni arra, amit tesznek, hirdetnek, mondanak. Én azért lettem tagja az egyházközség képviselő-testületének, hogy minél népesebb legyen ez a közösség, s minél többeken tudjunk segíteni. Egy élelmiszercsomag is nagy segítség annak, aki rászorul.”
Gaál József
Fotó: Marcali Gábor