A kendo, azaz a japán kardforgatás művészetének története egészen a 13. századig nyúlik vissza, de a mai változata a 18. században alakult ki. Ekkor használták először a japánok a ma ismert kendofelszerelést, illetve a bambuszkardot. Napjainkban már világszerte ismerik és űzik ezt a hagyományos sportágat, köztük hazánkban is. Sőt a Győr melletti településén, Győrzámolyon él és edz a válogatott magja.
Ha azt hallja az ember, hogy egy sportoló Európa-bajnok vagy világbajnok, hamar felfigyel és emlékszik rá, mégis ha a kendosportot említem, kevesen tudják, hogy rengeteg nemzetközi siker van a magyar válogatott mögött. Pedig a sportág nem is olyan rég érkezett meg kis hazánkba.
„Az 1980-as évek közepén kezdett el megismerkedni Magyarország a kendóval, ám ekkor még nagyon kezdetleges szinten. Aztán J.O.S.V., azaz a japán szövetség Abe Tetsushi mestert – aki most is a válogatott szakmai igazgatója – küldte hazánkba, hogy megteremtse a sportág alapjait. Az ő irányítása alatt már klubok alakultak és nemcsak az alapokat, hanem a technikát is magas szinten oktatta” – meséli Dubi Attila, a Szigetközi Junior Kendo Klub (SZJKK) vezetőedzője és versenyzője.
Néhány évvel a sportág magyarországi megjelenése után alapították meg az SZJKK-t a Győr melletti településen, amely mára az egyik legerősebb kendoegyesület Magyarországon. A klubunk 1989-ben alakult, idén van a 25 éves jubileumunk – meséli Attila.
„J. Varga Attila kezdte el a faluban a kendo oktatását. Úgy gondolta, hogy egy ilyen kis közösséggel különleges lenne megismertetni ezt a kultúrát. Nagyon népszerű is lett a falu gyerekei között, tele volt a kultúrház minden edzésen. A kemény mag pedig mind a mai napig űzi a kendót. Később ismét a J.O.S.V.-nek köszönhetően, újabb tanár érkezett Magyarországra, Onizuka Josijuki mester, aki éveken keresztül foglalkozott a magyar kendósokkal. Neki köszönhetjük a legtöbbet.”
Josi mester itt-tartózkodása alatt nagyon sokat fejlődtek a versenyzők. Ekkor ment a válogatott először nemzetközi versenyekre, amiken sorra hozták haza az elsőségeket, a gyermekektől egészen a felnőtt korosztályig.Én hétévesen kezdtem el kendózni – ezt már Sándor, Attila bátyja meséli.
„Édesapám vitt le az első edzésemre. A testvérem ekkor még csak négyéves volt, így ő egy kicsit később csatlakozott hozzánk. Ez a sport az elején elég monoton, sajnos a mai gyerekek pont ezt nem szeretik, de nekünk akkor ez egy vonzó, misztikus világ volt. Tetszett a légkör, a fegyelem és a japán kultúra. Persze gyerekként ennél egyszerűbb oka is volt, szerettem botokkal kardozni, ráadásul nagyon eleven voltam, és az edzéseken kellőképp lefáradtam. Az elején még seprűnyéllel gyakoroltunk, aztán csak évekkel később lett bambuszkardunk. Akkor is csak két-három darab, és az vihette haza az edzés végén, aki jól teljesített, majd a következő alkalommal másé lett. Tehát mindig ki kellett érdemelni a kardot és ezért nagy harcok mentek.”
Sándor tizennégy éves korában lett először válogatott, akkor tudatosult benne, hogy ezzel a sporttal még komolyabban is foglalkozni kell. Bár saját bevallása szerint kiskorában jó néhányszor inkább ő is a bőrt rúgta volna.
„Nálam is előfordult, hogy sírtam, mert nem akartam edzésre menni. Túl monoton volt gyerekszemmel és inkább fociztam volna a többiekkel. Ilyenkor jött, és utólag bevallom, kellett is a szülői intelem, hogy kisfiam, ezt akartad, akkor tessék is csinálni rendesen. Az életemet teljesen meghatározza a mai napig a kendo, hiszen nagyon személyiségformáló, fejleszti a koncentrációt, a mozgáskoordinációt.”
Attila és Sándor is a válogatott meghatározó, húzó emberei, amellyel az évek alatt több Európa-bajnoki és világbajnoki sikereket értek el. Ám mind a ketten másra emlékeznek a legszívesebben. A világbajnoki harmadik hely csapatban, az a legfontosabb számomra – mondja Attila. „Nem az EB, hanem ez a verseny, ahol harmadikak lettünk. Japán, Korea mögött Amerika és Magyarország, mert két harmadik hely van a vb-n. Szerintem ez a legnagyobb dolog. Igaz, voltak Európa-bajnokságok is, amiket megnyertünk, sőt a testvérem kétszeres bajnok egyéniben, ami nagy dolog.”
Mindegyikre büszke vagyok, de a legkülönlegesebb számomra az első Európa-bajnoki címem, amit 2008-ban, Helsinkiben szereztem – állítja Sándor.
„Ez a verseny nagyon élénken él bennem, szinte az összes mérkőzésre emlékszem, arra hogy nézett ki a helyszín, még azt is tudom, mit ettem a versenyen. Ott sikerült először olyan nyugalmi állapotba kerülnöm a mérkőzés alatt, amire szükség van a kendóban. Talán akkorra értem meg, lett kellő tapasztalatom. A 2002-es csapatgyőzelemre is szívesen emlékszem. Akkor, a 12 éve uralkodó franciákat sikerült megverni Nantes-ban. A legnagyobb sikerünk pedig a vb harmadik hely.”
A testvérek egyetértenek abban, hogy a gyerekkori fejlődésük kulcsa az, hogy a győrzámolyi közösségben együtt nőttek fel és fejlődtek az edzéseken. Mindenki ugyanolyan erősségű kendós volt akkor, ráadásul legtöbben rokoni viszonyban is vannak, így nagyon könnyedén össze tudott tartani a társaság.
„Nagyon fontos, hogy egy klubon belül bárki számíthasson a másikra. Nemcsak a sportban, hanem bármilyen gond adódik, sérülés vagy munka, magánélet terén. Bár én vagyok hivatalosan az edző – vallja be Attila – de tudom, hogy nem kell aggódnom akkor sem, ha nem érnék oda az edzésre, mert ott van a testvérem, vagy az unokatestvérem, aki ugyanúgy meg tudja tartani.”
„Az egész kendós közösség egy nagy család – vág közbe Sándor – segítjük egymást, függetlenül attól, hogy rokonok-e vagy sem. Együtt nőttünk fel, mindenki nagyjából egyforma erős, így tudjuk egymást motiválni edzésen is. Ha például én fáradtabb voltam, de láttam, hogy Attila gyorsabban vagy erősebben csinálja, akkor én is úgy akartam, így húztuk egymást. Ma már azért kicsit nehezebb a dolgunk, mert sokan abbahagyták vagy munka miatt csak ritkán tudnak jönni.” A fiúk nagy tervekkel vágnak neki a következő versenyidénynek is, hiszen vár rájuk egy világbajnokság 2015- ben Tokióban, ahol ismét szeretnének legalább az első háromban végezni. Ám a klubban sem tétlenkednek, hiszen szeptembertől újfajta edzésmunka vár az SZJKK kendósaira, bevezetik például az úszást is a heti rutinba. Sőt az egyesület szeretne megállapodni a helyi iskolával is, hogy a testnevelésórákat kendóval válthassák ki a gyerekek, ezáltal kialakulhatna egy nagyon erős utánpótlásbázis.
Csizmadia Dóra
Fotó: Marcali Gábor