![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/unnamed-3-scaled.jpg)
Babakocsis felvonulással indult vasárnap reggel a II. Születés Hete programsorozat Győrben. Az egy hetes rendezvényt a tavalyi nagy siker után rendezik meg idén újra. A különböző programokon a fogantatástól az óvodás korig tartó időszak részletei kerülnek terítékre.
Vidám szülők és gyerkőcök gyülekeztek vasárnap reggel kilenc óra körül a Megyeház téren, hogy együtt nekivágjanak egy tartalmas belvárosi sétának. A szervezők kis ajándékokkal is készültek a résztvevőknek, a gyerekeknek pedig Pötyi bohóc hajtogatott szinte bármilyen állatot lufiból. Fél tízre több mint 100 fős csapat gyűlt össze és megérkezett Győr polgármestere is, aki a rendezvénysorozat fővédnöke.
Dr. Dézsi Csaba András –mielőtt a menet élére állt volna – a Győr+-nak azt mondta, fantasztikus civil kezdeményezésnek tartja ezt az eseményt, hiszen fontos, hogy minél több gyermek szülessen Győrben és az egész országban. A babakocsis felvonulással kapcsolatban pedig kiemelte, jó dolognak tartja, hogy a szülők megmutatják a győrieknek, az országnak, a világnak, hogy egy életigenlő társadalom vagyunk.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/unnamed-2-700x525.jpg)
„Számunkra a gyerekek jelentik a jövőt, és nekünk nagyon fontos, hogy a jövőt építsük!” –hangsúlyozta a polgármester. Bokkon Viktória, az egyik főszervező elmondta igaz kevesebb program lesz a tavalyi rendezvényhez képest, de színvonalban és szakmaiságban léptek előre.
Az összes előadás, esemény ingyenes lesz, de regisztrációhoz kötött, amit a gyoribaba.hu oldalon, vagy a II. Születés Hete facebook oldalon lehet megtenni. Egyre többen jelentkeznek a programokra, tette hozzá a szervező, ami nem csoda, hiszen számos elismert szakember érkezik majd Győrbe a jövő héten, hogy segítse, vagy épp megkönnyítse a szülők, vagy gyermekvállalás előtt állók dolgát. Tizenhárom helyszínen közel száz programból válogathatnak az érdeklődők. A babamasszázstól a kismamatornán át a koncertig és a meseelőadásig sok minden belefér a hét programjába. Lesznek szakmai előadások a magzati diagnosztikáról, valamint kerekasztal beszélgetés nőgyógyász és szülésznő részvételével. A babakocsis felvonulással tehát elindult a II. Születés Hete rendezvénysorozat, melyről az elkövetkezőkben beszámolunk majd.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/babakocsis_felvonulas_2021_09_05_AcsTamas_02.jpg)