25 év a városi egészség szolgálatában

Győr+
2014.10.28. 14:32

Győr újabb öt évre tagja a WHO projektvárosoknak.

Az ötödik ötéves periódust lezáró, „Városi élet a XXI. században” című konferenciát Athénban rendezték. „Az elmúlt húsz esztendő alatt a WHO Egészséges Városok Hálózata egyre népszerűbbé vált, amelyet jól mutat, hogy 1994-ben 27, ma már 99 projektvárossal működik az európai projektvárosi hálózat, az Egészséges Városok programban pedig, a nemzeti hálózatokon keresztül több mint 1500 város vesz részt. A tagságból Győr is sokat profitál, hiszen a részvétel hasznos tapasztalatokat nyújt más városok jó példáiból az egészségügy, a szociálpolitika, vagy épp az idősügy terén.” – nyilatkozta lapunknak a rendezvényen Győrt képviselő dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, aki a görög fővárosban vette át városunk V. ötéves ciklusban való részvételéről szóló diplomát. Győr a következő ötéves időszakra is benyújtotta pályázatát, amit a WHO Európai Regionális igazgatója, dr. Jakab Zsuzsanna magas színvonalúnak értékelt, és meghívta városunkat a WHO Európai Egészséges Városok Projektvárosi Hálózatában való részvételre a 2014-2018-as időszakra is.

 

A rendezvényen 45 ország 500 résztvevője volt jelen a világ minden részéről. – mondta el kérdésünkre Miklósyné Bertalanfy Mária WHO koordinátor, aki kifejtette, a föld lakosságának több mint fele városokban él, és az urbanizációs tendencia tovább növekszik. A város egyrészt a legjobb feltételeket biztosítja lakosainak az élethez, ugyanakkor a legkárosítóbb hatások is itt érik az embert. A konferencia célja ezért az volt, hogy fórumot biztosítson a városi élettel, a városi egészséggel kapcsolatos elképzelések, és a legjobb gyakorlatok bemutatására. A több mint kétszáz előadás legérdekesebbjei között volt Malmö és London az egészségi egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló elképzelésekről, tevékenységekről szóló előadása. Ők a társadalmi meghatározottságú, méltánytalan, kezelhető egyenlőtlenségeknek a csökkentését tűzték ki célul. Számos kreatív megoldás hangzott el különböző előadásokban arról, hogyan lehet a várostervezés eszközeivel ösztönözni az aktív, egészséges életmódot. Izgalmas volt még a „smart” egészséges városokról szóló előadás, amelyben többek között Barcelona város digitális megoldásait mutatták be példaként arra, hogyan lehet az életminőséget javítani úgy, hogy egyben fenntartható, energiatakarékos megoldásokat alkalmaznak.

 

Itt tartotta ülését az Idősek Egészsége munkacsoport is, ahol 18 európai város között Magyarországot egyedül Győr képviselte. A konferencián résztvevő politikusok – köztük dr. Somogyi Tivadar – aláírták az elkövetkezendő öt évre vonatkozó fő célkitűzéseket tartalmazó Athéni Nyilatkozatot. Győr önkormányzata 1989 óta vesz részt a WHO Egészséges Városok programban, 1994-től pedig a szűkebb Európai Projektvárosi Hálózatba is sikerült bekerülnie. Erre ötévente pályázni kell, amelynek a feltételeit Győr az elmúlt 20 évben folyamatosan tudta biztosítani, és a következő öt évben is tagja marad a szervezetnek.

 

Szerző: Papp Zsolt