Győr+
2014.10.28. 16:24

Tovább erősödtek a megyebeli magyar-kínai kapcsolatok

A Kínai Népköztársaság Hubei Tartományának, valamint a tartomány nagyvárosainak- Wuhan, Enshi, Yichang és Xiaogan - vezetői tettek látogatást kedden Győrött. A népes, több mint 90 főt számláló delegáció tagjai között nagy számban érkeznek kínai vállalkozók is megyénkbe.

A távol-keleti vendégek számára összeállított programban megyeházi látogatás, vállalkozói konferencia, egyetemi vizit, céglátogatás és városnézés is szerepelt. Ám a keddi nap központi és talán legfontosabb momentuma a Hubei Tartomány és Győr-Moson-Sopron megye közötti együttműködési megállapodás aláírása volt, mely ünnepélyes eseményhez kapcsolódóan további, kínai-magyar partnerséget rögzítő szerződésekre is szignók kerültek.

Mint ismeretes, a Kínai Népköztársaság Hubei Tartománya és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat vezetői szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt látták el kézjegyükkel a két fél együttműködését előkészítő, megalapozó szándéknyilatkozatot.

Az elmúlt egy évben tett kölcsönös látogatások alkalmával mindkét fél számára világossá vált, hogy a szándéknyilatkozatban foglaltakat érdemes és szükséges megerősíteni: Hubei Tartomány és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat közötti baráti együttműködést egy hivatalos együttműködési megállapodásban rögzíteni.

E dokumentum aláírására került ma sor Győrött, a Zsinagógában tartott rendezvényen, ahol Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Wang Guosheng, Hubei Tartomány kormányzója látta el kézjegyével a megállapodást. Ugyanitt további szerződéseket is aláírtak az illetékesek: így a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint Hubei Tartomány Kereskedelmi Osztálya közötti, továbbá a Széchenyi István Egyetem és a Hubei Nemzetiségi Egyetem közötti együttműködési szándéknyilatkozatokra is aláírás és pecsét került.