Fesztiválszövetség – Kiváló lett a Győrkőcfesztivál

Győr+
2014.11.20. 06:45

A Magyar Fesztiválszövetség minősítési okleveleket adott át

 

A minőségi fesztiváloknak gazdaságélénkítő hatást kell gyakorolniuk, ennek érdekében a Magyar Fesztiválszövetség (MFSZ) elnöksége kidolgoz egy tervet a közös munkára az illetékes szervezetekkel – mondta Márta István, az MFSZ elnöke a szövetség szerdai budapesti konferenciáján elhangzottak összegzéseként.

Márta István hangsúlyozta, hogy bekapcsolódtak az Európai Fesztivál Szövetség projektjébe, és ennek keretében december 15-ig lehet jelentkezni a hazai fesztiváloknak az európai minősítésre, a magyarországi kuratórium pedig az év végén dönt az ajánlásokról az európai szervezet felé.

“Összesen 102 fesztivál kért már és kapott minősítést, mindössze öt-hat rendezvényt kellett visszautasítanunk” – tette hozzá az elnök.

Az MFSZ-konferencia végén minősítési okleveleket adtak át. Kiváló minősítést kapott például a Gyerek Sziget, a Hungarikum Fesztivál, a Kévi Juhászfesztivál, a Szegedi Borfesztivál, a Győrkőcfesztivál, valamint az Egerszegi Fesztivál is.

 

MTI