Összecsaptak az újborok Pannonhalmán

Győr+
2014.11.26. 15:06

Magyarországon a Szent Márton napi hagyományok több évszázados múltra tekintenek vissza, ezt az értéket gazdagítja immár ötödik éve a Pannonhalmi Szent Márton Borrend újbor versenye, melyet idén november 23-án tartott a társaság a település művelődési házában. A verseny legfontosabb célja az, hogy bemutassa a térség kiemelkedő, olykor rejtett minőségű borait és borászait.

A vasárnapi megmérettetésen 9 pincészet 17 nedűjét értékelték a bírák. Mint kiderült, az idei év időjárási körülményei, a nagy mennyiségű csapadék megnehezítette a szakemberek munkáját, hiszen kevesebb szőlő termett a vidéken.

 

 

„A 2014-es esztendő nem a legkiválóbb évjáratok időszaka lesz, sem a pannonhalmi borvidéken, sem pedig országos szinten. A reduktív, gyümölcsösebb borok kerülnek majd előtérbe. Biztosan többet kell dolgozniuk a borászoknak, hogy minőségi italok készüljenek, de meggyőződésem, hogy felülkerekednek a nehézségeken. Az említett komplikációk ellenére a kóstoló során találkoztam nagyon szép mintákkal” – mondta a Győr Plusznak Huszár Levente a borrend nagymestere. A szakember gyorsan hozzátette, mit is jelent az, ha szépnek titulálnak egy nedűt. „Egy borminősítésnél elsősorban a harmóniát keressük, a fajtajelleget, a bor ízvilágát. Azt a bort tartjuk szépnek, mely illatában, megjelenésében és ízében rendelkezik az összetettséggel” – tette hozzá Huszár Levente.

 

 

A zsűritagok között helyet foglalt Fekete Kinga, a WSET borszakértője is, aki egyetértett Huszár Leventével abban, hogy a borászok számára embert próbáló év az idei. „Nem jellemző a magyar éghajlatra ez a csapadékmennyiség. Rengeteg költséggel járt a növényvédelem, és sajnos ennek ellenére sem sikerült sok helyen tökéletes minőségű szőlőt szüretelniük a termelőknek. A nagyobb savgyűjtő boroknál jelentkezik leginkább a probléma, így például a rizlingeknél, amelyeknél amúgy is vannak saját, természetes savak. Aranyeső biztosan nem lesz az idei díjátadón, igaz, most válik majd el igazán, hogy ki a jó szőlész és ki a jó borász, aki ebben az évjáratban is meg tudja állni a helyét!” – fogalmazott a szakértő. Fekete Kinga hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére jár az elismerés a pincészeteknek, hiszen a pannonhalmi borvidék egyre népszerűbb a borszeretők körében. „Szívvel-lélekkel rengeteget dolgoznak a vidék borászai, amire méltán lehetünk büszkék. Több olyan pincészet működik, amelyekre már lehet alapozni. Feléledt Csipkerózsika álmából a borvidék, nagyon boldog vagyok, hogy ehhez személyesen egy kicsit én is asszisztálhatok” – tette hozzá.

Hogy a versenyre nevezett újborok milyen minősítést kapnak, az kiderül november 29-én, a szombati eredményhirdetésen. A rendezvényről a Győr+ TV tudósít, az összefoglalót hétfőn este, a 19 órakor kezdődő Híradóban tekinthetik meg televíziónk nézői!

Csapucha Adrienn