A baráti bor ismét aratott

Győr+
2014.12.03. 14:21

A Babarczi Szőlőbirtok és Pince kétszeres aranyérmes lett a pannonhalmi újbor versenyen.

A Pannonhalmi Szent Márton Borrend a Márton napi hagyományokhoz kapcsolódóan idén is újbor versenyre csábította a térség pincészeteit. Az értékelést november 23-án tartották a szervezők a település művelődési házában, míg az eredményhirdetés a borrend egyik legnagyobb rendezvényének programjai között kapott helyet az elmúlt hétvégén. A Viator Étterem konferenciatermében a zsűri elnöke Fekete Kinga úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz időszak áll a borászatok mögött, hiszen az időjárási körülmények nem kedveztek a termesztésnek. „A nehézségek ellenére szép mintákat kóstolhattunk, a borászok keményen dolgoztak azért, hogy tartani tudják a minőséget. Büszke vagyok a nevezett pincészetekre, sok erőt és sikert kívánok nekik a jövőben” – fogalmazott az ünnepségen a szakértő.

 

 

Számos bronz és ezüst oklevél talált gazdára, arany azonban csak három. Ezek közül az egyik Stier László Néró rozéja lett. „Ez a bor most kezd igazán elterjedni Magyarországon. Akkor jöttem rá, hogy rosé formájában érdemes vele foglalkozni, amikor Franciaországból, a nemzetközi rosé versenyről a Szentpéteri Borpince aranyéremmel tért haza, köszönhetően a Nérónak. Így az idén irányított erjesztéssel, nagyobb odafigyeléssel fogtam hozzá a munkálatoknak, és nagyon örülök, hogy az elkészült nedűvel mások is elégedettek” – árulta el a Győr Plusznak Stier László, aki magát csak hobbiborásznak titulálta.

 

 

A másik két arany minősítést egy pincészet kapta, mégpedig Irsai Olivérjával és Sauvignon Blanc-jával a győrújbaráti Babarczi Szőlőbirtok. A tulajdonos úgy véli a pontos precíz munka, a növényvédelem és a folyamatos karbantartás, valamint a családi összefogás a siker kulcsa. „Ha jó a szőlő, akkor jó bor születik belőle” – kezdte beszélgetésünket Babarczi László tulajdonos. „Nagyon büszke vagyok a családomra, nagyon sokat tettek azért, hogy az idén is szép borok készüljenek pincészetünkben. Mindenki szorgalmas, nálunk nincs kényszer, csak önszorgalom. Természetesen fontos a példamutatás, mi is sokat dolgoztunk a feleségemmel, és szerencsére ennek meg is lett a gyümölcse, hiszen a gyerekek viszik tovább” – nyilatkozta a családfő, majd gyorsan felidézte a kezdeteket. „Az első telepítésünk 1980-ban volt. 3000 négyzetméteren kezdtük a munkát, ma már ez a szám 55 hektár. Igyekszünk a fajtákat és a termőterületeket is jól kiválasztani, reméljük ez az elhivatottság tovább gyümölcsözik” – tette hozzá Babarczi László.

A verseny célja a hagyományőrzés mellett a térség borászatainak és rejtett kincseinek népszerűsítése, valamint a minőségi nedűk értékeinek megjelenítése volt, mely remélhetőleg elérte célját.

A rendezvényről készült képes összefoglalónkat televíziónk szerda esti híradójában tekinthetik meg nézőink, 19 órától!

 

Csapucha Adrienn