Győr+
2014.12.14. 08:30

Fejezetek Győr történelméből

Az idei levéltári ősz is bő termést hozott, a városi intézmény három kötetet jelentetett meg a Győri Könyvszalonhoz igazított, szokásos időben. Dominkovits Péter, a tudós soproni kutató a Győr város tanácsülési és bírósági jegyzőkönyveinek regesztái című sorozat kilencedik darabját írta meg, ezúttal az 1642 utáni húsz év győri eseményeinek ránk maradt írásos dokumentumait tette mindenki számára érthetővé és élvezhetővé. A második kiadványt, Barna Attila jogtörténész a lőcsei fehér asszonyról szóló munkáját korábban, a nemes hölgy piactéri kivégzésének háromszázadik évfordulóján bemutattuk, a legendát a valósággal összevető, izgalmas könyv már megvásárolható a győri levéltárban.

A harmadik mű szerzője Torma Attila, nyugalmazott középiskolai tanár, akit egy bolhapiacon talált, kézzel írt napló késztetett történelmi kutakodásra. A megsárgult lapokra egy vagongyári műszaki tisztviselő jegyezte fel a vészkorszak megélt, helyi eseményeit. Torma Attila a Győr a II. világháború sodrásában című könyve előszavában úgy fogalmaz, a naplót olvasva kellett rájönnie, hogy az 1945. év eseményeiről szinte csak a nyilasok és az oroszok által elkövetett rémtettekről van némi tudása. A város polgárainak hétköznapjai homályban maradtak.

A könyv egyebek mellett a németek által megszállt város életével, a hadiüzemek munkájával, a győri polgárok Németországba telepítésével és az elmenekült, elhurcolt lakosság visszatérésével, a háború utáni újjászületéssel foglalkozik. A szerző visszaemlékezésekre, levéltári dokumentumokra és az időszak sajtójára támaszkodott, de járt Irlbach és Strasskirchen városokban is, ahol találkozott a kitelepített győriek egykor több száz lelket számláló kolóniájának leszármazottaival.

Szerző: Gaál József