– Csak a hó hiányzik a karácsonyi hangulathoz – dörzsöli össze tenyerét a fényes dzsekis férfi a Széchenyi téren.
– Meg az a forralt bor, amit még nem fizettél nekem – veti oda a társa, akinek a nyakában négy év körüli kislánya ül, s módszeresen csorgatja apja nyakába a kezébe nyomott teát.
Magyar Gergely és barátja Pápáról jött belekóstolni a győri hangulatba. A feleségek a nagyobb gyerekekkel az Árkádban vásárolnak – férjeik kissé idegesen hallgatják a szerintük a kelleténél sokkal sűrűbben pittyegő jelzéseket, melyek a bankkártya összegének rohamos megcsappanására utalnak –, és vörösborral vigasztalják magukat.
A bencés templom és a Lloyd homlokzatán lézerzöldben elevenednek meg a Diótörő képei, egy, az operairodalomban érzékelhetően jártas ősz férfi, hangosan magyarázza a történetet a kis unokának. Fordulatosan beszél az öreg, több szülő is a közelébe viszi a gyerekét, potyázni.
A győri Tóth családhoz Pestlőrincről érkeztek vendégek, őket hozták ki a térre. A gyerekek 7-8 évesek lehetnek.
– Nyáron a Győrkőcfesztiválra, télen a lézerfényekre hozzuk őket Győrbe – mondja Rafl Edina.
– Ide is költözhetnétek – jegyzi meg Tóthné.
– Hogyan? Lassan már értékesebbek a győri ingatlanok a pestieknél – feleli Edina.
– Lassan? Mi az, hogy lassan? – hordja le Tóthné.
Az utcai zenészekhez sült kolbásszal a kezében csapódik egy pityókás ember, a szaxofonos próbálja elhessegetni, de ekkor olyan táncot vág le a férfi, hogy pillanatok alatt összeverődik egy kisebb tömeg. Hull az aprópénz a zenész kalapjába, az emberek azt hiszik, közös a produkció. A táncos lábú hoppon marad, de valaki fizet neki egy pálinkát.
A színes fényfüzérrel kivilágított kisvasút nem jön ki az alagútból.
– Elakadt a colos feje – utal valaki a kisfiával szerelvényre szálló nyurga fickóra. Néhány szülő megrémül, de persze semmi baj, a colos kopasz feje sértetlenül bukkan elő csakúgy, mint az összes gyerek, apuka és anyuka.
A rénszarvas-fogat idén is igen népszerű, több gyerekkel „meglovagoltatja” az apa a karácsony elengedhetetlen állatkellékeit.
A téren az angyalfehér fények váltják fel a lézerzöldet.
A faházaknál – nemcsak a bort, puncsot és teát kínálóknál – egészen nagy a tömeg.
– Kissé megijedtünk, mert két hétig inkább lézengtek az emberek, nem nyúltak a zsebükbe – mondja egy árus. – Egy-két olcsóbb szappant, szimbolikus apróságokat vittek, de egy ideig annyira skót volt a vevőközönség, hogy csak a kockás szoknya hiányzott róluk. A hét végén azonban három nap alatt rekordbevételünk lett.
Németek is felbukkannak a téren.
– Audisok? – érdeklődik valaki.
– Ja, natürlich – bólogat vigyorogva egy bajor férfi.
– Nem kellene elnevezni róluk valamilyen italt? – tamáskodik a forral bort mérő árus. – Láttam a győri éttermekben, van már Audisok kedvence, kaja Audis módra. Mi lenne, ha valamelyik vörösbort elkeresztelnénk róluk?
– Rövid a szezon, nem éri meg – lombozza le a társa.
– Mi nem éri meg? Miért, mekkora tőke kell hozzá? – agitálja a barátja.
A férfi a vállát vonogatja. A bajor meg iszik, de nem marad egy helyen, több faházat is meglátogat.
Babakocsis csapat érkezik büszke és elszánt anyukákkal. A babakocsival törnek utat maguknak. A gyerekek bírják a gyűrődést, egy szavuk sincs.
Lehet, hogy már ők is a karácsonyi ajándékokról álmodnak?
Fotó: Marcali Gábor