Visszatért a Mikulás!

Győr+
2015.01.12. 10:49

Az ősszakállú valóra váltotta egy győri kislány álmát.

Évek óta hagyomány, hogy a Mikulás a Győri Nemzeti Színházban egy műsor keretében is köszönti a győri gyerekeket. Nem volt ez másként tavaly decemberben sem. Sokan azonban későn, egyesek napokkal, mások hetekkel az előadás után kapták meg az ősszakállú válaszlevelét és vele az ünnepségre szóló meghívót. Így járt Tóth Petra is, akinek 44 napos késéssel kézbesítette a posta a piros ruhás küldeményét. A kislány akkor nagyon szomorú lett, fájdalmát pedig édesanyja is nehezen viselte. „Minden gyerek örül a meglepetésnek, egy szülő pedig annak, ha látja, hogy a csemetéje boldog. Így mikor nemrégiben megkaptuk a levelet Petra nagyon elkeseredett, hogy nem lehetett ott a decemberi rendezvényen. Most, hogy csak hozzá ellátogatott a Mikulás biztosan kárpótolja a fájdalmát, de remélem idén nem fordul elő hasonló, hiszen tudom, hogy nem mi vagyunk az egyetlen család akihez későn érkezett meg a levél” – árulta el a Győr Plusznak Tamasics Andrea, Petra édesanyja.

 

 

Petra nagyon meghatódott a találkozáskor, persze ő is ajándékkal kedveskedett, egy nagy, szeretetteljes öleléssel. „Nagyon boldog voltam mikor megláttam. Azért szeretem a Mikulást, mert kedves, aranyos és minden gyereknek szeretné megvalósítani az álmát” – mondta Petra portálunknak.

 

 

A Mikulás számára valóban minden gyerek fontos, ezt jelzi az is, hogy évente csak a teátrumban több mint 2000 kicsit lát vendégül. „Úgy gondoltam, hogy egy csalódott kisgyereknek visszaadom a hitét. Ez az eset egy lehetőség is arra, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy többé ilyen ne forduljon elő, hiszen irreálisnak tartom azt, hogy 44 nap alatt jusson el egy levél a címzetthez” – nyilatkozta az ősszakállú, majd krampuszaival sebesen távozott, hiszen már az év elején elkezdik a készülődést a decemberi ünnepségre.

 

Csapucha Adrienn