Szombaton a Médiabállal kezdődik a szezon

Győr+
2015.01.12. 16:00

Győrben számos bált rendeznek, melynek első eseménye a nagyszabású Médiabál az egyetemi csarnokban, február 7-én pedig a különleges Barokk Bált tartják városunkban. Körkérdésünkben azt tudakoltuk ismert győriektől, ők milyen báli mulatságon vesznek részt.

Ferenczi Tamás festőművész, a Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője

A Médiabálnak rendszeres résztvevői vagyunk, így lesz ez idén is. Feleségemmel és barátainkkal veszünk részt a szombati, egyetemi csarnokbeli rendezvényen. A korábbi években egy-egy festményemet ajánlottam fel a tombolára, idén szakítottam ezzel a hagyománnyal. A színvonalas programok, a jó zene, a finom ételek és a találkozási lehetőségek, ezen a dolgok miatt vagyunk visszatérő vendégei a Médiabálnak.

A következő est a Brunszvik Teréz Alapítvány bálja lesz, amelynek szintén állandó résztvevői vagyunk. Az alapítvány a német nyelvi és nemzetiségi óvodát támogatja. Itt elsősorban a szülők, az óvoda munkatársai egy kötetlen estét tölthetnek együtt, idén január 30-án a Kristály étteremben.

A bál, amely számomra a legkedvesebb és már nagyon várom a hagyományos Svábbál, február 14-én lesz a Kristály étteremben. A végleges program még nem állt össze, de mulatságból, vidámságból nem lesz hiány. A bálokon szmokingban jelenek meg, hiszen évszázadok óta ez az elegáns férfi védjegye.

 

 

Bombicz Barbara, a Győri Tánc és Képzőművészeti iskola igazgatónője

Minden évben több meghívást kap iskolánk, egy-egy báli fellépésre. Idén eddig a „Süss fel Nap” alapítvány jótékonysági báljára várnak bennünket, január 24-én, a bálteremmé varázsolt Apáczai csarnokba. Növendékeink a Rózsa-keringőt táncolják, megnyitva e csodás tánccal a bált.

A megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a turisztikai szakma hagyományos báli ünnepségén is részt veszünk február 21-én, szintén az Apáczai csarnokban. Erre a fellépésre modern táncműsorral készülünk.

Az iskolai farsangra minden évben boszorkánynak öltözöm.

 

 

Horváth Cs. Attila, a Rába Quelle általános igazgatója

Az utóbbi években rengeteg bált tartanak, hétvégeken egyszerre több is van. Idén csak néhányan veszek részt a párommal. Hosszú éveken át szerveztem a Futball bált, ami már nincs, de az volt a szívem-csücske. Tudom, mivel jár egy nagyszabású, színvonal esemény megszervezése. A Médiabálnak rendszeres vendégei vagyunk, szombaton ott leszünk egy baráti asztaltársasággal. Jó alkalom nyílik ilyenkor a szórakozás mellett a baráti, at üzleti, a közéleti kapcsolatok ápolására. Öröm a rég nem látott ismerősökkel találkozni. Más báli meghívásunk is van, valószínűleg még valamelyik alapítványi összejövetelen ott leszünk. Az igazgató hozzátette, a Rába Quelle fürdő tombola felajánlásaival számtalan bált támogat.

 

Összeállította: Földvári Gabriella

Fotó: GYP, gyoribalett.hu