Gyűjtsük értéktárba városunk kincseit!

Töltsük meg Győr kincsesládáját!

Fotó: O. Jakócs Péter
Földvári Gabriella
2021.09.19. 12:32

Valamennyi értékkel bíró helyi – legyen az szellemi, emberi, tárgyi vagy természeti – kincsünket szeretnénk összegyűjteni, lajstromba venni és bemutatni. Győr bővelkedik épített és természeti szépségben, szellemi termékben, tárgyi javakban, megannyi helyi hagyomány, ünnep, kiemelt rendezvény kötődik hozzá.

„Rendíthetetlen hitünk van abban, hogy olyan városban élünk, amely nem egy, hanem sok értéktárat képes megtölteni. Mi sosem voltunk egy unalmas település, számtalan olyan kincset rejt Győr, amely a helyi értéktárba kívánkozik” – fogalmazott lapunknak Szeles Szabolcs alpolgármester, a Győri Értéktár Bizottság elnöke.

Ezeket az értékeket az itt élők ismerik a legjobban, ezért kérjük a győrieket, a közösségeket, a nyugdíjasklubokat, a baráti társaságokat, az iskolai csoportokat, az intézményeket, ötleteljenek, foglalkozzanak a témával és terjesszék elő a számukra érdemesnek talált elemet. Azt, amelyikre a leginkább büszkék lehetünk, amely méltán fejezi ki győri identitásunkat és a kincseskamránkba kívánkozik. Lehet ez az érték egy személy életútja, gasztronómia, kulturális, sport- vagy vallási esemény, történet, legenda, sztori, közterületi alkotás, gép, eszköz, gyár vagy éppen növény is. Az értéktárral megmutathatjuk győriségünket annak a több tízezer embernek is, akik az elmúlt években költöztek ide az Audi-gyár, a megélhetés miatt, hiszen fontos, hogy ők is megismerjék Győr történelmét, értékeit, kincseit – hangsúlyozta Szeles Szabolcs.

Az elnök maga is aktívan részt vesz az értékek jelölésében, ő és Granát Gábor, az ETO FC marketingvezetője dokumentációja kapcsán került be például az ETO FC története a megyerikumok közé. Jelenleg pedig azon fáradozik, hogy Palotai Károly életútja a Győri Értéktár része legyen. Mielőtt azonban nyomozásba kezdünk, érdemes megnézni a megyerikumok és a hungarikumok listáját, ugyanis ami ott már szerepel, az nem kerülhet be a helyi értéktárba, fordítva viszont lehetséges – hívta fel a figyelmet Szeles Szabolcs.

A Győri Értéktár Bizottság tavasszal alakult meg, eddig három értéket vett fel a tárba: a Győr-keresztek történetét, a győri vaskakast és legendáját, valamint a dr. Petz-féle gyomorvarró gépet. A bizottságban olyan szakemberek ülnek, akik jól ismerik a város történetét és szellemiségét, és el tudják dönteni, hogy a beterjesztés érdemes-e a tárba való felvételre.

Fontos tudni, hogy az értéktárba nem magát a tárgyat kell beadni, ez nem kiállítás, hanem a bizottság lajstromba veszi, dokumentálja és mindenki számára hozzáférhetővé, elérhetővé teszi a „győri kincset”.

A jelölés menete úgy történik, hogy ki kell tölteni a javaslattételi űrlapot és csatolni kell hozzá néhány dokumentumot – minderről részletes információ a gyor.hu honlapon a Győri Értéktár rovatban található. A javaslatokat a [email protected] e-mail-címre, vagy postai úton Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kulturális Osztályára (9021 Győr, Városház tér 1.) várják.

Kapcsolódó témák: #értéktár | #Győr750 | #megyerikum |