![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-21.jpg)
A győri bencés templom felszentelésének 380. évfordulója alkalmából hálaadó szentmisére, valamint a templom felújítás újabb szakaszának végeztével, a restaurált kápolnák és mellékoltárok megáldásának ünneplésére hívta a híveket, a győrieket a Szent Mór Perjelség vasárnap este.
Sokan el is jöttek vasárnap este, a Széchényi téri templomba, amely a mai Magyarország első barokk temploma. A jelenlévőket Sárai-Szabó Kelemen perjel köszöntötte, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették a templom felújítását: Magyarország Kormányának, Szijjártó Péter miniszternek, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselőnek, Széles Sándor kormánymegbízottnak, dr. Dézsi Csaba András polgármesternek , a segítőknek, a mecénásoknak, valamint azoknak a szakembereknek, akik elvégezték a restaurálási, a felújítási munkálatokat.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-15-700x467.jpg)
A szentmisét Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát mutatta be, aki többek között arról beszélt, hogy a vallásosság nem lehet külsőség, hanem az belső történés. Imádkozni, az Istent imádni belsőleg kell, ha ez nincs, a kultusz, a szavak, az ének, a térdelés nem segít. Az Istenimádás helye az ember szíve. „Az Isten lélek, az embernek is lélekké kell válni, hogy Istent tisztelhesse. Az imádságunknak a szívünkből kell szólnia, amihez lelki emberré kell válnunk.”
Kapisztrán Szent János-arany érdeméremmel ismerték el posztumusz Nádasi Tibor Alfonz bencés szerzetes (1909-1997) munkáját, azt hogy egész életében Isten közelségét hirdette, azt. A díjat Berta Tibor tábori püspök adta át Hortobágyi Cirill főapátnak, aki elmondta Nádasi Tibor Alfonz 24 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el, és a győri bencés templom kriptájában nyugszik.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-2-700x467.jpg)
A minőség, a nyitottság, a szerénység jellemzi a bencéseket – ezt Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő hangsúlyozta köszöntőjében. Beszélt arról is, hogy 8 éve Győr országgyűlési képviselője és 5 éve annak, hogy Kelemen atya elmondta neki terveit, amelyből sok minden megvalósult. Ilyen a Lloyd-palota bencés kézbe kerülése, mely által megemelkedhetett a tanulói létszem, de sok más fejlesztés történt az iskolában, a rendházban, valamint közadakozásból új harangokat kapott a templom . Az infrastrukturális fejlesztéseket tartalommal kell megtölteni és ehhez járul hozzá a bencés közösség – emelte ki a politikus.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-40.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-41.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-42.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-43.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-45.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-44.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-46.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-47.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/Bences-templom-380-48.jpg)
Galéria: Vig Norbert
TV-s szerkesztő: Németh Boglárka