![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/kamara3.jpeg)
Bemutatta új arculatát a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A csütörtöki sajtóeseményen Pintér-Péntek Imre, a szervezet elnöke azt mondta, a kamara üzenete nem változott: összefogással mindent el lehet érni, viszont időnként szükség van ráncfelvarrásra. A színeket, a logót, a betűtípust a tervezés során a 21. század követelményeihez igazították.
Ezeken a tárgyakon már megjelennek az új arculati elemek. A logó, a minta, a színek és a betűtípus is kicsit más, mint az elmúlt közel 20 évben volt, mégis ugyanazt sugallja.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/kamara2-700x525.jpeg)
Pintér-Péntek Imre szerint bár a külső új, az üzenet a régi, vagyis összefogással mindent el lehet érni. „Jelen pillanatban, Európában a kamara az az összefogás, ahol a vállalkozók érdekeit képviseljük, ahol azért tevékenykedünk, hogy a lehető legjobb körülményeket alakítsuk ki a vállalkozások számára egy adott régióban. Ezt üzeni ez a logó. Ha valaki ránéz, azt kérem, jusson ez az eszébe” – hangsúlyozta a kamara elnöke.
A sajtótájékoztatón részt vett az arculatfrissítést végző cég egyik alapítója. Horváth Zoltán elmondta, szerették volna megtartani az előző design értékeit és ezeket egy új köntösbe öltöztetni.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/kamara4-700x525.jpeg)
„Már meglévő motívumokra épül ez az új arculat. Nem szerettük volna teljesen megszüntetni, hanem inkább egy egészséges folytatólagosságra szerettünk volna törekedni. A koncepciót és az értékeket, amiket az előző logó képviselt, megtartottuk, viszont modernizáltuk, ezzel pedig a fiatalokat is szeretnénk megszólítani, kitárni előttük a kamara kapuját” – emelte ki az Elevate Strategy & Design társalapítója.
Az új arculat mellett csütörtökön bemutatták az iparkamara most megjelent Kisalföldi Gazdaság című kiadványát, mely részletesebben is foglalkozik a megújult külsővel.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/kamara1-700x525.jpeg)
Vezetőkkel készült interjúk, szakmai cikkek és a gazdaság aktualitásaival foglalkozó írások alkotják a 2000 példányszámban kiadott magazint.
Az eseményen forgatott a Győr+ Televízió: