Győr a régió egyik legfontosabb turisztikai vonzereje

Győr+
2015.05.13. 13:15

Győr turisztikai szempontból is az ország egyik legfontosabb városa. – hangzott el a kisalföldi megyeszékhelyen rendezett Országos Tourinform Találkozón.

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében évente kétszer rendezik meg az országos Tourinform találkozót a több mint 120 Tourinform iroda vezetőinek. A város figyelemreméltó idegenforgalmi eredményeinek elismeréseként Győr adhatott otthont a májusi konferenciának. „A nyugat-dunántúli a harmadik leglátogatottabb régió az országban, amelyben tavaly 4,6 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. A régión belül Győr szerepe is kiemelkedő, amely a külföldiek által eltöltött vendégéjszakákat tekintve a nyolcadik az országban.” – emelte ki köszöntőjében dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, pozitív folyamat indult el a hazai turizmusban, hiszen a többnapos belföldi utazások, és a költések mennyisége is emelkedést mutat. Ennek egyik motorja a SZÉP-kártya, és az a tudatos marketing tevékenyég, amelyet a vidéki idegenforgalom fellendítése érdekében folytatnak.

 

 

Fekete Dávid alpolgármester házigazdaként elmondta, Győr évekkel ezelőtt jól átgondoltan kezdte el az idegenforgalmának erősítését, amelynek mára kézzel fogható eredményei vannak. A nálunk töltött vendégéjszakák száma öt év alatt megduplázódott, s Győrt már nem csupán mint ipari várost emlegetik. Hatékonyan be tudtuk mutatni a város értékeit, színes programkínálatát, szakrális és világi kincseit, izgalmas fesztiváljait, és kitűnő adottságait. Hozzátette, a város 2017-ben hazánk első olimpiai eseményét rendezi, és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, illetve az épülő létesítmények is számos lehetőséget tartogatnak az idegenforgalom, például a sportturizmus további fejlesztésére.

 

 

A konferencián Győr részletesen is bemutatta kínálatát, és azt a tevékenységet, amellyel sikerült az említett utat bejárni. Ezzel kapcsolatban Domanyik Eszter a Városmarketing és Programszervezési Főosztály vezetője lapunknak kifejtette, a győri modell eltér a többi hazai városétól, hiszen nálunk a Polgármesteri Hivatal keretein belül külön szervezeti egység foglalkozik a városmarketing tevékenységgel, a turisztikai fejlesztésekkel, a város idegenforgalmi szolgáltatói kínálatának összehangolásával. Ez a módszer az elmúlt években bizonyította hatékonyságát, hiszen a városfejlesztési tervek ismeretében alakíthatók ki azok az együttműködések – például az önkormányzat, a vendéglátóhelyek és a turisztikai attrakciókat kínáló intézmények között – amelyek közösen sokkal inkább meg tudják szólítani az utazó közönséget.

 

 

A győri konferencián a városi Látogatóközpont egy szakmai elismeréssel is gazdagodott, hiszen – ahogy a korábbi években –a Magyar Turizmus Zrt. ezúttal is kiválóra értékelte a győri Tourinform iroda működését.

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter