![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_13.jpg)
Egy éve alakult meg a Városrendészet, azzal a céllal, hogy tovább javuljon a közbiztonság. A polgármester megválasztásakor ígérte meg, hogy rend lesz Győrben, ezért állt munkába az új szervezet.
A Városrendészet főhadiszállásán köszöntötte a szervezet tagjait Győr polgármestere. Dr. Dézsi Csaba András kezdeményezésére napra pontosan egy évvel ezelőtt álltak munkába a rendészek. Ennek apropóján pénteken egy szolid ünnepséget tartottak telephelyükön. A győri Városrendészetnek az első esztendőben rengeteg teendője akadt, a munkának pedig a szervezet folyamatos fejlődése volt az eredménye.
„Úgy gondolom, hogy a Városrendészet létrehozása azért volt eredményes, mert egy profiltisztított szervezetet alakítottunk ki. Vagyis a közterület felügyelet foglalkozhat a közterületi problémákkal, az a szolgálat, amit felépítettünk, együttműködve a rendőrséggel és a polgárőrséggel pedig sokkal hatékonyabb szolgálatot tud végezni a közbiztonság érdekében. A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy ezek az együttműködések létrejöttek, és hatékonyan tudnak egymást segítve dolgozni a szervezetek. Érezhetően javult Győr közbiztonsága az elmúlt egy évben” – hangsúlyozta a polgármester.
A pénteki rendezvényre ellátogattak a városi és megyei rendszervek vezetői. Váczi Attila városi rendőrkapitány is a hatékony együttműködést emelte ki, ami egyre gyümölcsözőbb a Városrendészet és a rendőrség között. „Én úgy érzem, hogy a mi munkák az egy szerves egységet képez. Kialakult már egy közös járőrszolgálat, ami elsősorban a Belvárost, az idegenforgalomban is frekventált helyeket érinti. Ezt próbáljuk kibővíteni különböző városrészekre, hogy ott is meg tudjuk teremteni azt, amit a Belvárosban sikerült, vagyis a rendet és a biztonságot” –mondta a Váczi Attila.
A Városrendészet szakmai vezetője szerint elvárás volt a szakszerűség, a hatékonyság és a rendőrséggel való jó és aktív kapcsolat kialakítása, ezeket sikerült is teljesíteni. Miletics Mór úgy fogalmazott, a rendészet elmúlt évi munkájával a városvezetés is elégedett, de elvárás, hogy a szakemberek továbbra is a legmagasabb szinten teljesítsenek.„Úgy gondolom, hogy az elmúlt egy évben sikerült megfelelnünk az elvárásoknak. Igyekeztünk minden támogatást felhasználva a megfelelő lehetőségeket kiaknázni és azt beépíteni az új szervezetünkbe. Kritikák mindig is voltak és a jövőben is lesznek. Az építő jellegű véleményeket igyekeztünk és igyekszünk felhasználni az elkövetkezőkben is” –emelte ki a szakmai vezető.
A Városrendészetnek a jövőre nézve több terve is van. A folyók városának vízfelületein is megjelenik majd a szervezet, hiszen az önkormányzatnak kiemelt fejlesztési területei lesznek majd a vizek és vízpartok. A szárazföldi beavatkozó egység gyorsaságát és hatékonyságát pedig a motoros szekció növeli.
Fotó: Ács Tamás
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_13-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Varosrendeszet_1_eves_2021_10_01_AcsTamas_23.jpg)
Az eseményen forgatott a Győr+ Televízió: