Újra a trónon, bajnok a futsal csapat!

Győr+
2015.05.15. 19:34

A győri labdarúgás jövőjéről beszélt, beszélhetett Borkai Zsolt a Rába ETO FC- Berettyóújfalu szuperrangadót megelőzően, ugyanis az ETO megmenekült. A megszűnéstől épp a futsal csapat mentette meg azzal, hogy befogadta családjába a labdarúgókat.

 

A megmenekülésnak köszönhetően az utánpótlás csapatok maradhatnak a bajnokságaikban, míg a felnőtt csapat az NB III-ban szerepelhet. A kialakult helyzetről és a jövő győri terveiről a pénteki nap folyamán először az ETO játékosai, edzői, alkalmazottai, a gyerekek és szüleik kaptak tájékoztatást. Ezt követőn pedig a polgármester nyilvánosan is megköszönte a futsalosoknak a segítséget.

 

 

Dr. Drucskó Zoltán a klub ügyvezető elnöke elmondta, szerettek volna visszaadni valamit abból, amit korábban ők kaptak a várostól. A klubvezető jelképesen egy labdával adta vissza Borkai Zsoltnak és Győrnek az ETO-t.

 

 

Ezt követően kezdődhetett a parázs csata, és szerencsére egyik csapat sem hazudtolta meg magát. Örülhettek is a kilátogató szurkolók, akció itt, akció ott, volt mit védenie a kapusoknak. Igaz többet a berettyói Tihanyinak. Lódiék támadtak keményen, az ETO-drukkrek, talán úgy, mint még soha korábban buzdították őket. A nyomás végül nagyjából öt perccel a vége előtt érett góllá. Vevé vette be elsőként Tihanyi kapuját, majd másodpercekkel később Dróth duplázta meg a hazai előnyt. Az utolsó perc aztán igencsak izgalmas volt. Előbb Juanra szerezte meg a Győr harmadik gólját, üres kapuba találva. Aztán Rábl révén szépítettek a berettyóiak, majd Mimi vette be Tihanyi kapuját, így 4-1-es zöld-fehér vezetésről jöhetett a szünet.

 

 

Feltüzelve tért vissza a tavalyi bajnok a pályára, párszor védenie is kellett Matkovicsnak, ám az ujjabb szépítő találatra majd 8 percet kellett várni. Nem hagyták azonban Lódiék szó nélkül nagyjából két perccel később Dróth visszaállította a korábbi különbséget, 5-2. Helyzetek még akadtak a hátralévő időben , ám az eredmény már nem változott. Bajnok az ETO!

 

 

Fotó: Marcali Gábor