Sorozatunkban a csodálatos Székelyföld egy-egy gyöngyszemét mutatjuk be olvasóinknak. Tesszük ezt nem titkoltan a kedvcsinálás szándékával, hogy aki teheti, látogasson el erre a gyönyörű, ezer kincset rejtő magyar vidékre. Nem fogja megbánni…
Körutazásunkat megszakítva, Csíkszereda felé vesszük az irányt, hiszen pünkösdkor a magyarok a világ minden tájáról a Csíki-medence közepe felé igyekeznek. A csíksomlyói búcsú katolikus-keresztény ünnep, egyben a magyarság összetartozásának egyik legszebb megnyilatkozása, amikor több százezren gyűlnek össze, hogy közösen vallják meg az Istenbe és a hazába vetett hitüket.
A székelyek körében régtől fogva nagyon erős Szűz Mária tisztelete, akik már a XV. században Somlyón gyűltek össze a kiemelkedő Mária-ünnepeken. 1444-ben IV. Jenő pápa arra buzdította a híveket, hogy segédkezzenek a templom építésében, amit éppen az indokolt, hogy e helyen időről időre tömegek gyűltek össze megvallani a hitüket. Cserébe a pápa búcsút engedélyezett. A következő dátum 1567, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem hadi eszközökkel kívánta a katolikus csíkiakat az unitárius hitre téríteni, ám a katolikusok ellenálltak, amelyet siker koronázott. Ekkor fogadták meg, hogy minden évben újra és újra elzarándokolnak Csíksomlyóra, hálát adni a Szűzanyának a segítségért. Az 1990-es évek elejétől a zarándokok száma több százezresre duzzadt, ami évről évre csak nő. A magyarok az Istenbe vetett hitük mellett az összetartozásuk tényét is megvallják, Csíksomlyó a magyarság ökumenikus kegyhelyévé vált.
A 90-es évek elején még sikerült tartani a hagyományos szokásrendet a körmeneten, vagyis hogy a különböző vidékekről érkező keresztaljak meghatározott sorrendben vonulnak. A hagyomány szerint a gyergyóalfalvi keresztalj halad az élen. Később a zarándokok hatalmas száma miatt ez tarthatatlanná vált, de a tömegben ma is láthatjuk a táblákat, és rajta a feliratokat, hogy a zarándokok honnan érkeztek. Az alfalviak persze továbbra is tartják a hagyományt, és a búcsú előtti napokban gyalogosan indulnak zászlajukkal, hogy elsőként érjenek a „Szűzanya lábához”. (Az egyik legkedvesebb emlékem is hozzájuk kötődik. Ahogy haladtak a gyergyóiak az úton, lelassítottunk autónkkal, hogy köszöntsük őket. Ekkor pillantottunk meg egy idős házaspárt, akik az egyik porta előtti székely kapuban álltak. A népviseletbe öltözött néni könnyes szemmel csak annyit mondott: „Jöttek, hála Istennek.”) Ahogy nőtt a búcsú ismertsége, a Mária-kegytemplom és környezete már kicsinek bizonyult a szombati szentmise megtartásához, ezért épült a Kissomlyó és a Nagysomlyó hegy közti nyeregben a Hármashalom oltár, amelyet Makovecz Imre útmutatásai alapján Bogos Ernő csíkszeredai építész tervezett.
A búcsúi program már pénteken elkezdődik a virrasztással, majd szombaton reggel szentmisét mutatnak be a kegytemplomban. A tömeg ekkor már minden irányból hömpölyög a nyereg felé, és az utcákon igazi búcsúi hangulat uralkodik. A kiállítók míves faragásokat, népviseletet, kézműves termékeket árusítanak, önkéntesek vizet osztanak, és közben jóízű beszélgetések kerekednek, barátságok szövődnek a gyalogút során. A nyerget több ösvényen keresztül is megközelíthetjük, ki-ki ereje, kitartása, kondíciója szerint választhat a meredek, de rövidebb, vagy a lankás, de hosszabb útvonalak közül. Akármelyiket választjuk, ha felérünk, fantasztikus látványban lesz részünk. „Hazaértem!” – ez az első gondolat, ami az embernek az eszébe jut, ahogy a gyönyörű, zöldellő tájat, a hegyeket, a völgyeket és a több százezer magyart megpillantja. Aztán a szertartás végeztével ugyancsak több százezer torokból felcsendül a magyar és a székely himnusz. Hátborzongató érzés! Aki egyszer átéli, rögtön azt tervezgeti, hogy a következő évben miként tudna újra eljutni ide, Csíksomlyóra, az emberi lelkek összefonódásával létrehozott másik dimenzióba. A napot ismét virrasztás zárja, míg a vasárnapi szentmiséket újra a kegytemplomban tartják.
Ha már Csíksomlyón járunk, mindenképp érdemes ellátogatni a Csíkkozmás felől megközelíthető Nyergestetőre. A nyílegyenes fenyők között száz meg száz kopjafa emlékezik az 1848–49-es szabadságharc székely áldozataira. Megtaláljuk itt többek között Áder János, Sólyom László, de Győr városának kopjafáját is. „Fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek” – írja Kányádi Sándor „Nyergestető” című versében. Még egy kis autózással a Szent Anna tavat érhetjük el, amely nyáron a kellemes fürdőzések, a kempingezés helyszíne és a leérettségizett fiatalok táborhelye. Télen szánkókat bérelhetünk, amikkel a szerpentinen egész a tóig csúszhatunk, majd egy terepjáró mögé sorba kötve húzzák vissza a bátrakat. A tó melletti Mohos tőzegláp is gyönyörű, amelyet a túraútvonalat jelentő pallókon keresztül lehet megtekinteni. Figyelem, a medveveszélyre felhívó táblák nem viccből vannak kitéve! A környéken persze számtalan túraútvonal, szomjat oltó forrás, gyógyító mofetta vár minket. Tusnádfürdő például kitűnő úti cél lehet, ha mindezt egy helyen szeretnénk átélni. A táj ámulatba ejtő, a 30-40 méteres, nyílegyenes fenyők látványa beleivódik a szívünkbe, és erősítik bennünk az érzést: otthon vagyunk. Hargita és Kovászna megye persze még rengeteg kincset rejt, pünkösdi kitérőnk után azonban visszatérünk megkezdett utunkhoz, amelyet Torockón hagytunk el. Innen indulunk majd Torda és Kolozsvár felé, hogy aztán elérjük Székelyföld egyik legszebb részét, a sóvidéket.
Szerző: Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter