Győr+
2015.05.30. 15:00

Több mint háromezer új állás a megyében

Továbbra is kedvezőek a megyében a foglalkoztatási adatok, az év első negyedévében több mint háromezer új állás keletkezett – mondták el hetilapunknak Kara Ákos és Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselők.

Győr-Moson-Sopron megye versenyszférájában, a 2,8%-os növekedésnek köszönhetően, összességében 3730 fővel több munkavállaló állt alkalmazásban, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a közszférában közel 3,7%-kal kevesebb volt a létszám, mely 790 fős csökkenésnek felel meg.

Az adatokból kiderül az is, hogy az év első három hónapjában, Győr-Moson-Sopron megyében átlagosan több mint 159 ezer fő állt alkalmazásban, mely az 1,9%-os bővülésnek köszönhetően összességében közel 3 ezer új munkahelyet jelentett.

A gazdasági növekedés a munkaerőpiacra is pozitívan hatott, ezt jól tükrözi, hogy a foglalkoztatottak számának bővüléséhez a versenyszféra érdemben járult hozzá – hangsúlyozta Kara Ákos és Simon Róbert Balázs.

Kara Ákos elmondta, 2015 márciusában a munkahelyvédelmi kedvezmények a versenyszférában közel 37 ezer megyei munkavállaló foglalkoztatásához nyújtottak segítséget, különösen az 55 év felettiek és a szakképzetlenek élvezhették ennek előnyeit.

Mivel a program jó és hasznos, a kormánypártok azt szeretnék, hogy a munkahelyvédelem 2016-ban is folytatódjon – mondta el a képviselő.