Győr+
2015.05.29. 14:54

Tovább erősödik a Fidelitas

Továbberősíteni a mostanra kialakult bázist, ez lesz a Fidelitas feladata a következő években. Az ifjúsági szervezet márciusban tartott országos tisztújítást, a közelmúltban pedig Győr – Moson – Sopron megyében is elnökséget választott a Fidelitas. A szervezet régi – új elnöke, Fekete Dávid pénteken tartott sajtótájékoztatót, melyen arról beszélt, hogy egyre népesebb a Fidelitas tábora a megyében, de a következő időszakban még több fiatalhoz szeretnék eljuttatni ötleteiket és programjaikat.

Tisztújítás után van a Fidelitas, nem csak országos, de megyei szinten is – erről számoltak be a szervezet vezetői péntek délután. Március óta már úgynevezett regionális koordinátorok segítik az országos és a megyei szint közötti információáramlást, ami tovább erősítheti a Fidelitas bázisát.

Péli Nikoletta, nyugat–dunántúli regionális koordinátor hangsúlyozta, ebben a régióban egyértelműen Győr–Moson– Sopron a zászlóshajó. Győrre egyértelműen mintaként tekintenek a szervezeten belül is, a cél pedig, hogy a többi városban hasonlóan erősödjön a Fidelitas bázisa.

Fekete Dávid, az immár harmadszorra megválasztott megyei elnök hozzátette, a következő évek a tovább erősödésről szólnak majd a Fidelitasnál, a cél ugyanis minél több fiatalt megszólítani és eljuttatni hozzájuk az ifjúsági szervezet programjait, illetve törekvéseit.