Hőseinkre emlékeztünk

Győr+
2015.05.29. 16:45

A magyar hősök tiszteletére tartottak városi megemlékezést.

A magyar hősök emléknapjának eredete egészen 1917-ig nyúlik vissza, ekkor szabályozták először törvényben a hőseinkre való méltó emlékezést. Ezt követően több szabályozás is született, majd a második világháború után az emlékezés évtizedekre háttérbe szorult. A rendszerváltás aztán újra lehetővé tette, hogy méltóképp emlékezzünk hőseinkre, azokra, akik kiálltak a hazáért, akik tevékeny részt vállaltak történelmünk alakításában.

 

 

A győri önkormányzat és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület a Radó szigeti I. világháborús hősi emlékműnél tartotta koszorúzási ünnepségét.

 

 

Fekete Dávid alpolgármester emlékező beszédében hangsúlyozta, a magyar történelem rengeteg sorsfordító pillanatot, hatalmas áldozatot követelő csatákat, óriási veszteségeket, számunkra előnytelen békéket tartalmaz, de mindemellett rengeteg hőst is, akik számára a piros-fehér-zöld zászló mindennél többet jelentett. Sokszor többszörös túlerőben is helyt álltak katonáink, sokszor akkor is kitartottak, amikor más már rég feladta volna. Múltunk sikeres és sikertelen harcaiban egy dolog mindenképp azonos: Mindig voltak emberek, akik nem ismerték a lehetetlent. Mindig voltak emberek, akik a haza érdekében mindent feláldoztak.

 

 

Az alpolgármester kiemelte az emlékezés fontosságát. Mint mondta, elengedhetetlen, hogy a fiatalok is ismerjék a múltunkat, hogy tisztában legyenek azokkal az eseményekkel és személyekkel, amik és akik a történelmünket alakították, mert a múlt ismerete nélkül gyökértelenekké válunk, és a múlt ismerete nélkül a jövőnk is bizonytalanná válhat. Fekete Dávid kifejtette, Győr mindig törekedett arra, hogy méltó emléket állítson nagyjainak, és az önkormányzat ezúttal is küldetésének tekinti, hogy a győriek, fiataljaink ismerjék az elmúlt idők eseményeit. A tavalyi év végén azért jött létre az I. világháborús Centenáriumi Emlékbizottság is, hogy a száz évvel ezelőtti eseményekre, hősökre méltóképpen tudjunk emlékezni, oly módon, hogy az eljusson a fiatal generációkhoz is, hogy ők is magukénak érezzék ezt a küldetést.

 

 

Az alpolgármester szavai mellett Gulyás Róbert a 8. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője emlékezett az egykori hősökre. Az ünnepséget az ökumenikus istentisztelet és a koszorúk elhelyezése tette teljessé.

 

Papp Zsolt

Fotó: Marcali Gábor